2015. április 4., szombat

15. Scared that I couldn't find all the answers

Sziasztok!
Még mielőtt beleolvasnátok ebbe a részbe, figyelmeztetnélek benneteket, hogy még egy ilyen szar munka nem került ki a kezeim közül, vagyis ez katasztrofálisan kierőlködött fejezet lett, ezért millió elnézést kérek, de sajnos nem volt erőm/inspirációm/kedvem/időm írni, így ma délelőtt összecsaptam, "lesz ami lesz" alapon. Jövő hétre már egy igényes rész várható, ami legalább ötször hosszabb lesz, mint ez, szóval ige, talán ennyi lenne a mondanivalóm. Mindenesetre kellemes olvasást és boldog Húsvéti Ünnepeket kívánok nektek! :)xx
M.

15. Scared that I couldn't find all the answers.
"SOSEM TUDHATOD, HOGY A HÁTTÉRBEN MI FOLYIK IGAZÁBÓL."


2 hónappal később


- Gyere már! - húz maga után le Tate a pincébe. Bizonytalanul követem őt, fogalmam sincs, hogy mi az, amit annyira meg szeretne mutatni.
Két hónapja nem voltam iskolában. A szüleim ebből semmit sem vettek észre, anyu egész nap a szobájában van, vagy éppen egyáltalán nincs itthon, apu pedig csak minden késő délután jött a pácienseit kezelni, ugyanis attól, hogy kiköltözött, még igényt tartott az irodájára. Nem gondoskodott rólam senki sem, én pedig nem akartam iskolába menni, ugyanis azon kívül, hogy mindennap Leah üres padját nézhetném, még a tanulnivalón is idegeskednem kellene. Tehát itthon pengetem a napjaimat, általában csak enni járok le a földszintre, amúgy egész nap vagy rajzolok és a laptopomon hallgatok zenét vagy nézek filmet. Illetve rosszul fogalmaztam: van valaki, aki gondoskodott rólam. Tate. Általában kártyázunk és különböző társasjátékokat játszunk, filmet nézünk vagy videókat, beszélgetünk. Sokat szoktam neki mesélni arról, hogy milyen volt az életem, mielőtt ideköltöztünk, valamint a régi sulimról és osztálytársaimról. Tate pedig sokszor elmondta nekem, hogy szeret engem, és ha én nem lennék, belehalna az unalomba és a nemtörődésbe. Amikor vele vagyok, úgy érzem, hogy az idő megállt, és mi ketten vagyunk az egyetlenek, akik mégis mozogni tudnak. A legjobb dolog az, hogy mindig tudunk együtt szórakozni, mert teljesen egyetértünk mindenben. Nagyon szeretem őt.
Amikor végre leérünk a pince lépcsőjéhez, helyet foglal az egyik alacsony kis asztalnál, ami oda lett állítva, majd odahív magához engem is, én pedig vele szemben foglalok helyet. A kezeinket összekulcsolja, majd kíváncsian a szemembe néz:
- Hiszel a szellemekben?
Meglep a kérdése, de azért vállat vonok válaszképpen. Erre mit mondhatnék?
- Na, most szellemeket fogunk idézni - jelenti ki. Idétlenül felröhögök, mivel ezt csak úgy, minden előjel nélkül kijelenti. Eszembe jut, hogy Leah is ugyanezt akarta csinálni, de azóta olyan sok minden megváltozott! Egyáltalán nem ugyanaz vele vagy Tate-tel. Leah-t nem is ismertem annyira, valamint csak kihasznált, hogy beszélgetni tudjon a halott anyukájával.Ez ugye nem működött, mert Tate elijesztette. Még mindig zavaros bennem az a bizonyos éjszaka, de nem akarok azon gondolkodni. Miért vájkáljak a múltban, ha a jelennel kell foglalkoznom?
- Rendben - bólogatok.
- Csukd be a szemed! - utasít kedvesen. Eleget teszek kérésének, és lehunyom a szemeimet. Erős késztetést érzek arra, hogy lessek egy kicsit, azonban kibírom nélküle, nem akarok semmit sem elrontani. Tate halkan motyog magában, ezzel pedig még jobban felcsigázza a kíváncsiságomat. Pár másodperc múlva így szól:
- Nyisd ki a szemed!
Óvatosan eltávolodnak a pupilláim, majd amikor újra teljes egészében látom a világot, ijedten hátrahőkölök. Gladys, a lány, akit belefojtottak a kádba, most alig egy karnyújtásnyira áll tőlem.
- Tate - suttogom ijedten, ő pedig nyugtatóan megszorítja a kezemet.
- Ne félj! - suttogja bátorítva. Enyhén reszketek a félelemtől, mert még sosem állt hozzám ilyen közel egy szellem, így tehetetlenül nézek Tate-re. Egyszer majdnem úgy haltam meg, mint ő, és most itt áll előttem. Gladys közeledik hozzám, én pedig kissé feszengve bámulom, ahogyan egészen közel áll Tate-el való párosunkhoz.
- Szóval te vagy Violet? A lány, aki majdnem úgy járt, mint én? - vigyorog az arcomba. Hangja kissé rekedtes, olyan érzést kelt bennem, hogy legszívesebben elfutnék. Megköszörülöm a torkomat:
- Igen, én vagyok az - válaszolom.
- Igazán jól kitoltál azokkal a ribancokkal. Segítettem volna, de közben Tate is megkért valamire...
- Mi?! - fordulok azonnal a fiú felé. Hogy érti azt, hogy Tate megkérte valamire? Mióta kommunikál ő már szellemekkel? És miért?
- Amikor Fionát lehívtam a pincébe... Igazából ő és Maria segítettek nekem. Kissé lesokkolta, amikor meglátta a két lányt, hiszen nem mindenki hisz a szellemekben - magyarázza Tate gyorsan.
- Megölted őket? - kérdezem visszafojtott lélegzettel. Újra előjön bennem az álom, amiben Tate tömeggyilkos.
- Mi öltük meg őket - szólal meg Gladys. Megkönnyebbülten sóhajtok fel, ugyanis Tate megint nem pszichopataként jön ki, azonban kissé feszélyez a tudat, hogy a szellemek viszont igen. Mégis mekkora veszélyt jelenthetnek a családomra és rám?



Fél óra.
Ennyi ideig mesélt nekünk Gladys magáról, és teljesen megismertem egy eltávozott életét. Érdekes dolgokról számolt be nekünk, különösen az volt a borzongató, amikor elmesélte, hogy hogyan halt meg. Kezdem megszokni azt, hogy folytonosan szellemek vesznek körül, a Tűnj el! módszert is igazán sokszor használtam már. Kissé kényelmetlen az, amikor a fürdőszobában tartózkodom, próbálom minél gyorsabban lezuhanyozni és már rohanok is vissza a szobámba. Paranoiám egyre jobban nő, sokszor úgy érzem, hogy hangokat hallok, miközben tudom, hogy igazából egyedül vagyok. Vagy mégsem?
Délután lesomfordálok a konyhába, ugyanis a gyomrom ételt követel, így eleget teszek neki. Amikor kinyitom a hűtőt, hirtelen egy hangot hallok magam mögött:
- Violet...
Felismerem anya hangját, így nagyot sóhajtva fordulok meg, mert tudom, hogy megint össze fogunk veszni. Fáradtan áll mögöttem, tekintetében azonban valami különleges csillogást vélek látni.
- Szeretnék elmondani neked valamit, de előtte megkérnélek, hogy ne akadj ki - mondja határozottan.
- Megpróbálok - vágom oda durcásan, majd leülök a konyhaasztalhoz, anya pedig állva marad. A szék támláját piszkálja, miközben a földet nézi.
- Nos... Szeretnék kertelni, azonban nem hiszem, hogy itt nagyon sokat tudnék, szóval kibököm - kezd bele a mesébe, én pedig izgatottan várom, hogy miről fog beszámolni. A lábaim az asztal alatt mintha táncot járnának, hiszen tudom, hogy komoly dologról van szó, ezért idegesen dörzsölöm a kezeimet is. Vajon megint a költözésünkkel fog nyaggatni?
- Testvéreid lesznek - jelenti ki.
- Tessék? - zavarodok össze egy pillanat alatt.
- Ikrek - bólogat, megerősítve az előbbi mondatát, én pedig úgy érzem, mintha a szerencsétlen jelzőt direkt nekünk, a mi családunkra találtál volna ki. Anya terhes, oké, nem vagyok elragadtatva, ha így döntöttek apuval, nem szólok bele. De hogy pont ikrek szülessenek, amikor megcsappant a pénzünk, és egyáltalán nem rózsás a helyzetünk? Ezt már képtelen vagyok elfogadni. Nem akarom, hogy anya lássa rajtam a riadalom jeleit, így csak lazán megvonom a vállam.
Otthagy a szobámban.



Megint csak a szokásos helyemen üvöltetem a zenét a laptopomból, miközben Lana Del Rey portréját rajzolom, amikor kopogást hallok az ajtó felől.
- Violet! - hallom apa hangját. Valószínűleg ma is egy betegét kezelte, és az most ment haza, így jön nekem agymosást tartani. - Beszélnünk kell.
Kikapcsolom a zenét és lehajtom a laptopom tetejét. Kelletlenül felállok, majd kissé hezitálva bámulom az ajtót.
- Nem érzem jól magam - hazudom.
- Bejöhetek? Kérlek, fontos lenne - mondja apa, így odasompolygok az ajtóhoz, kinyitom előtte, majd azon nyomban vissza is fordulok. Az ágyamhoz veszem az irányt és leülök rá, apa velem szemben foglal helyet.
- Az iskoláról van szó? - kérdezem a közepébe vágva. Gondoltam, hogy kitudódik majd a kis titkom,
- Igen. Violet, miért nem mész iskolába? Azt hitted, hogy nem jövünk rá? Már két hónapja kimaradtál, küldtek értesítést is... Mi folyik itt? - szegezi nekem a kérdést. A szemeim megtelnek könnyel. Nyomorultan érzem magam. Szeretnék rendes tinédzser lenni, barátokkal lógni, bulizni, élni szabadon az életem... Hirtelen totálisan szétesek:
- Utálok ebbe az iskolába járni. Nem tudok visszamenni oda, kérlek, ne küldjetek.  Képtelen vagyok belépni abba a tanterembe, képtelen vagyok a folyosón járni. Egyszerűen... Szörnyű! Az emberek rémesek ott! Utálnak engem, utálom őket... - zokogok. Apa nyugtatóan megsimogatja a hajamat:
- Rendben, Violet, találunk neked másik iskolát, de addig is, muszáj ide járnod. Légy erős, és bírd ki. Miért nem szóltál nekünk erről előbb?
- Nem tudtam, mit mondani - vallom be.
- Minden rendben lesz, megígérem - nyom egy puszit a fejem búbjára, majd kimegy a szobából, én pedig a párnámba temetem az arcom és kínomban nyöszörögni kezdek.

10 megjegyzés:

  1. Oh, végre! Kissé rövid, de -mint mindig- nagyon jó:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik a rész, a következő sokkal hosszabb lesz! :)xx
      M.

      Törlés
  2. Nagyon vártam már a folytatást! Imádom azt, ahogy írsz. Annyira megnyerő a stílusod. ^^ Már várom az új részt. :) <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik és a köszönöm a kedves szavakat! :)xx
      M.

      Törlés
  3. Nagyon szuper lett! Hihetetlenül jól írsz!:) Megszerettetted velem a sorozatot! <3:D ^^ várom a folytatást!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik és köszönöm a kedves szavakat, valamint az még nagyobb boldogsággal tölt el, hogy megkedveltettem veled a sorozatot! :)xx
      M.

      Törlés
  4. Szia! Díj neked a blogomon! :)
    http://mogotteesazontul.blogspot.hu/2015/04/elso-dijam.html

    VálaszTörlés
  5. Drága Miranda!
    Bevallom, kicsit bűntudatom van, amiért csak most sikerült eljutnom ide, miközben már a folytatás is kikerült, de remélem nem haragszol mindezért. Nem tudom, miért mondtad a rész elején, hogy szar lett a rész, szerintem egyáltalán nem érezhető rajta semmi ilyesmi.. még annak ellenére sem, hogy nem ez a legizgalmasabb rész ebben a történetben. De néha ilyen is kell, különben csak kapkodnánk a fejünket, hogy most mi a szar van?! :O Összességében, nekem tetszett és amint lesz időm, folytatom :)
    Millio puszi Xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök, hogy sikerült elolvasni a részt, és annak is, hogy tetszett. Igazából alig várom már, hogy a következő fejezetet elolvasd, nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a reakciód. :Dxx
      M.

      Törlés