2015. március 7., szombat

11. Lost but now I am found

Sziasztok!
Eljött egy újabb szombat, eljött egy újabb rész. Tehát mivel az előbbi sokkal hosszabb volt, mint amilyennek terveztem, így ez kissé rövidebb lett és zavarodottabb, mint a tizedik rész. Köszönöm szépen a 77 feliratkozót, sose gondoltam volna, hogy ennyi embert érdekelhetné a történet! Nagyon sokat jelentetek nekem. <3 Amint láthatjátok (és gondolhatjátok is), új közvélemény-kutatást hirdettem ki, ezúttal kissé más jellegű, mint az eddigiek (mielőtt szavaznátok, olvassátok el ezt). Örülnék, ha szavaznátok. :) Kellemes olvasását!xx
M.
11. Lost but now I am found.
"A VILÁG TELE VAN BARÁTSÁGOS ARCÚ SZÖRNYETEGEKKEL."


Amióta Leah megírta nekem azt a bizonyos levelet, azóta már legalább hússzor újra elolvastam, de semmi különöset nem találtam benne - még mindig nem értettem a célzásait. Ha tudja, hogy veszélyben vagyok, miért nem segít nekem? Miért titkolózik inkább? Rá is jövök a válaszra - valószínűleg így akarja visszafizetni azt, hogy megölte magát. Bosszút hagy maga után. Lehet, hogy nem pontosan miattam végzett magával, de mivel én is ott voltam a pincés incidensnél, sőt, nagy szerepem volt benne, így természetesen megértem, hogy rám keni ezt. A napokban újra félni kezdtem. Mindentől. Tate-tel azóta sem találkoztam, amióta elrohant azokkal a tagokkal. Semmi életjelet nem adott magáról, és bár aggódom, igazából inkább meg vagyok rémülve. Elvégre annyi minden összejött a napokban, hogy már őszintén kimerültem.
Anya és apa el akarnak válni. Újra. Nem is magyarázták el nekem az okot, csupán annyit, hogy amint eladjuk ezt a házat, anyu és én Floridába költözünk, és a napokban elmegyünk egy apró és olcsó lakást nézni. Apu már ki is költözött egy közeli hotelbe, tehát tényleg durván összevesztek. Nagy hirtelenséggel döntöttek, én pedig mostanában nehezen dolgozom fel az engem ért csapásokat - rendszerint aputól lopott gyógyszereket szedek, hogy tudjak rendesen aludni, ennek köszönhetően azonban eléggé kábult vagyok, néha még úgy érzem, hogy nem is vagyok ébren, hanem csak hallucinálok, például az iskolában folyton odaképzelem Leah-t az iskolapadba.
Az ágyamon ülve Leah levelén rágom át magam újra és újra, egy sort sem hagyok ki, minden mondatot egyenként megemésztem, de még mindig nem találtam semmi érdekeset benne. Egész este fenn vagyok és ezt az átkozott levelet próbálom feldolgozni, de egyszerűen nem megy.

"...csak ennyit szerettem volna mondani - röviden. Nem tudok semmi érzelmeset se hagyni a végére, a levélírás - a búcsúlevélírás nem megy nekem. Mégegyszer sajnálom.
Viszlát, Violet!
Leah
P.S. - Megcsináltad már a házi feladatot, a prezentációt a Westfield Gimnáziumról? Szerintem minél előbb kezdj bele. Igazán érdekes kis információkhoz jutsz."

Megint csak a végére jutok, azonban most kissé gyanút fogva olvasom el az utolsó sorokat. Miért írt a házi feladatról? Dacból vagy esetleg üzenni szeretne vele valamit? Azonnal a laptophoz rohanok, ami bekapcsolva áll az íróasztalomon, majd megnyitom a böngészőmet, és azonnal a Roundsearch keresőjébe bepötyögöm azt, hogy Westfield High Gimnázium Los Angeles. Természetesen az iskola honlapját dobja ki első találatnak, így azt nézem át, de semmi sem figyelemfelkeltő - hírek az iskola focicsapatáról, versenyek, interjú a konyhásnénivel, a diákok egészségtelen táplálkozásáról; még sok minden más haszontalan információ. Az archívumot nézve az iskola 1982-ben jött létre, és addig minden fel van jegyezve. A kezdet évétől böngészem a linkeket, amik gyanúsnak tűnnek, azokat megnyitom, azonban még mindig nem találok semmi hasznosat. Egyre előrébb haladok az éveknél, amikor 1994-nél egy cikk igazán felkelti az érdeklődésem - WESTFIELD GIMNÁZIUMI MÉSZÁRLÁS. Megnyitom a linket, és amint betölti, az arcomból azonnal kifut a vér és lesápadok, olyan fehérré válik a bőrszínem, mint a fal. Azok a gyerekek, akik a parton belénk kötöttek, most a tablófényképükkel vigyorognak rám vissza a monitorról, még sok más diákkal együtt. Semmi változás nem látszik rajtuk, ugyanúgy néznek ki a képen is, mint a valóságban. A kezem remeg és nehezebben veszek levegőt, miközben letekerek a cikk szövegéig. Szájtátva olvasom a sorokat, amik arról számolnak be nekem, hogy tizenöt diák vesztette életét egy pszichopata mészárlása miatt. Egyre lejjebb tekerek, mindjárt a cikk végénél vagyok, amikor... Amikor hirtelen a szívem kiugrik a helyéből és eszeveszetten dobolni kezd, a homlokom pedig erősen izzad. Kezeim remegnek, alig tudom irányítani őket. A hátamon végigfut a hideg.
Tate fényképe is ott van, felette pedig azt írja, hogy Tate Langdon tömeggyilkos. Hitetlenül nézem a mosolygó tablófényképét, majd sírva fakadva lecsapom a laptop tetejét, és lerohanok a lépcsőn anyát hívva, azonban ő nem válaszol. Nincs itthon, egyedül vagyok.



A gyógyszerek miatt van.
Ezt bizonygatom magamnak - más épeszű gondolat nem jut az eszembe. Elvégre nem hihetem el azt, hogy az ember, akit szeretek, megölt egy csomó diákot! Nevetséges! Hiszen velem mindig kedves, olyan sebezhetőnek és ártatlannak látszik. Nem hiába mondják azt, hogy a látszat csal. Vajon az angyali külseje mögött egy ördög búvik meg? Hevesen megrázom a fejemet.
Előre-hátra dülöngélek az ágyamon, lázasan kutatva bármilyen magyarázat után a fejemben lévő cikázó emlékképek között. Tehát Tate egy gyilkos? Sőt, tizenöt diákot ölt meg? Mi folyik itt? Teljesen kiesett az irányítás a kezeim közül, remegek és nem merek rá sem gondolni, hogy Tate-tel találkozzak. Egyáltalán hol van most? Megtörök, és elkezdek zokogni. Levetem magam az ágyra, és a fejemet a párnához szorítom. Nem olvastam végig a cikket - a fénykép már elég volt nekem, azonban így is óriási nyomot hagyott bennem. Végiggondolok minden szót, mondatot ami csak elhagyta a száját, de semmi sem mutat hajlamot egy gyilkoséra. Átkozottul jó színész vagy ez az egész csak egy vicc? Lehet, hogy valaki szórakozik velem - talán maga Tate az, hiszen mindenáron meg akart ijeszteni. Képes lenne ilyet tenni? Ennyire komolyan vette a dolgát? Némán nyöszörgök a párnámba, nem akarom, hogy anya, aki még csak most ért haza, meghallja a bömbölésemet, hiszen megvan neki is a maga baja, nem hiszem, hogy bírná, ha ezt is ráakasztanám.
Segítség!
Hirtelen egy ötlet pattan ki a fejemből, és felugrok az ágyamról. Azonnal a cipőmet kezdem el keresni. a vaksötétben. Ha valaki tudja az igazságot, ha bárki is tud válaszolni erre a sok kérdésre, akkor csakis egy ember lehet az, és tudom is, hogy ki ő.
Közelebb van, mint gondolnám.



- Beszélnem kell önnel - kapaszkodom meg az ajtófélfának, amikor Constance kinyitja előttem az ajtót. Érdeklődve húzza fel fél szemöldökét:
- Hacsak nem arról lenne szó, hogy szívesen elmész Travis helyett a boltba egy doboz cigiért, akkor sajnálom, de szerintem nincs közös témánk - utasít el, majd éppen becsukná az ajtót. azonban az utolsó pillanatban odarakom a lábam és visszanyomom. Nem törődök azzal amit mond, és azon sem gondolkodok el, hogy ki az a bizonyos Travis, és mit keresne nála.
- Tate-ről van szó - mondom erélyesen.
- Igen? - néz rám kérdőn, majd pár másodperc hezitálás után beenged. A ház apró folyosója azonnal a konyhába vezet, ami majdnem akkora, mint az én szobám. Bizonytalanul lépkedek Constance mögött, kissé feszélyez az a tudat, hogy Tate házában tartózkodom úgy, hogy ő nem tud erről. A gondolataim össze-vissza járnak a fejemben, és még csak most fogom fel, hogy gyakorlatilag szomszédok voltunk egész idő alatt. Most már értem, hogy miért akart mindenáron nálunk találkozni - Constance biztosan nem engedte meg, hogy velem mutatkozzon, és nem is engedte sehová, így muszáj volt nálunk a pincében, titokban, mert ugye az én szüleim sem nézik őt jó szemmel. Jártam már náluk otthon, de két különböző oknál fogva - és egyik rémesebb, mint a másik. Constance az asztalnál lévő székre bök, mire gyanút fogva leülök. Valamit szöszmöszöl a pultnál, és csak kis idő után veszem észre, hogy tulajdonképpen teát főz. A kezeimet összekulcsolva tartom az asztalon, várom, hogy ő is helyet foglaljon. Ahogyan forr, a tea sercegő hangokat ad ki. Idegesen bámulom, ahogyan lassan és kecsesen kihúzza a széket, majd leül. Nem tudom már türtőztetni magam, ezért hadarni kezdek:
- Mit tud Ön arról, hogy Tate egy tömeggyilkos? - szegezem neki a kérdést, mintha egy kihallgatáson lennénk. Nevetségesen érzem magam. Mi van, ha csak álmodtam? Hiszen tegnap este, miután hazaértem, nagyon kába voltam, lehet, hogy azt reggel is csak képzeltem. Constance szemei kitágulnak, és morzsolni kezdi a tenyereit.
- Honnan jöttél rá, hogy Tate mit tett?
- Tehát igaz?! - rágom ki a szájából a szót. Túl könnyen vallott színt, ez biztos valami átverés! Türelmetlenül dobbantgatok a lábaimmal, mintha attól előbb tisztázódnának a dolgok. - Tate valóban megtette? Megölte azokat a diákokat?
- Figyelj, ő egy zavarodott tinédzser volt... - kezd a magyarázkodásba, azonban hisztérikusan nevetve félbeszakítom:
- Ugye most nem azt akarja bemesélni nekem, hogy Tate halott?
- Miért, szerinted a rendőrök nem jöttek rá, hogy ő a tettes? Van egy túlélő is.
Iszonyatosan közel hajol hozzám, és megszorítja a karomat:
- Violet, nagyon óvatosnak kell lenned vele. És javaslom, hogy maradj itt velem, hamarosan megérkezik egy nagyon jó barátom, akitől sokkal többet tudhatsz meg - suttogja ijesztően halkan.
Nem hiszem, hogy ezek után bárkiben is bízhatnék. Teljesen elvesztem a fejem, nem tudom eldönteni, hogy mi igaz és mi hazugság. Már hogy lehetne Tate szellem? Hiszen már öleltem, a teste olyan, mint az embereké. Úgy viselkedik, mint bárki más. Ez az egész még nagyon zavaros.


- Violet Harmon, ez itt Billie Dean Howard - mutat be egy alacsony, szőke hajú nőnek. Nem tudok mit mondani, ezért csak bután bámulok magam elé. A nő kérdőn Constance-re pillant, mire az elröhögi magát:
- Még új ebben a szellem-témában, azonkívül rosszul nevelt - magyarázza a neki. Zavartan kapkodom a fejem köztük, teljesen el vagyok veszve, olyan gyorsan történik minden. Billie helyet foglal, majd érdeklődve figyel engem, de én nem merek rá nézni, mindenhol csak a cikket látom Tate fényképével.
- Én is így reagáltam, amikor megtudtam, hogy milyen képességek rejlenek bennem. Elvégre szellemek nem léteznek - legalábbis addig, ameddig bele nem botlasz egybe. Huszonöt éves koromban jöttem rá, hogy tudok kommunikálni a túloldaliakkal - hallom a gondolataikat. A legtöbb ember őrültnek tart, azonban nem vagyok az, sőt, igazából sokkal jobban ismerem ezt a világot, mint ők. Vannak egyes dolgok, amiken már nem tudsz változtatni, és amire nincs magyarázat. Csak úgy találod meg a kiutad ebből a zűrzavarból, ha a részese leszel - mutat rám jelentőségteljesen.
- És Ön hogyan lett a részese? - kérdezem tőle, amikor összeszedem magam annyira, hogy beszélni tudjak. Cigarettára gyújtva beszívja, majd kileheli a füstöt, és hosszas gondolkodás után válaszol csak:
- Nem akadok fel túl sok mindenen, így pár hónap leforgása alatt már teljesen belenyugodtam, hogy betekintést kaphatok a szellemek lelkébe. Sok gonosz erő rejtőzik a házadban, Violet, és Tate nem odavaló. Ő nem tud arról, hogy halott. Segítened kell neki rájönni az igazságra, azonban vigyázz vele. Aki egy tömeggyilkosként hal meg, az a túloldalon sem lehet jófiú...
- Ezért is akartam, hogy az apád kezelje őt - szakítja félbe Constance villámgyorsan Billie-t, aki sértődötten szívja a tovább cigarettacsikket. - Azt hittem, hogy majd segít neki rájönni, hogy ki is ő valójában...
Megrázom a fejemet és teljesen kiakadok:
- Ez az egész hazugság, ez csak színjáték! Tate nem ölt meg senkit! - bizonygatom magamnak az igazságot, minden lehetséges magyarázat után keresve, de amikor nem jutok semmire sem, felállok és elsietek a házból, egyenesen haza. Billie és Constance szó nélkül elengednek.
Teljesen elvesztem a fejemet, lassan megőrülők, tehetetlenségemben és elkeseredésemben pedig felrohanok a fürdőszobába és előkotrom a kis borotvapengét. Feltűröm a pulóverem ujját, majd egy határozott csíkot húzok a karomon, kicsivel a csuklóm felett.
Nem érzek semmit.
Megdöbbent ez, ugyanis fel voltam készülve a fájdalomra. Lehet, hogy ez tényleg csak egy álom, de akkor én nevetségesen viselkedek. Ez nem történhet meg körülöttem, ugyanis nem vagyok bolond, egyszerűen tudom, hogy egy képzeletbeli világban vagyok, de közben minden olyan valóságos, és mégsem érzek semmit.
Egy óvatlan és meggondolatlan pillanatban a gondolataim odáig űznek, hogy teljesen megőrülök. Minden más lett - Tate eltűnt, kiderül, hogy szellem, nem tudom, hogy álmodok -e vagy sem, és nem is érzek semmi mást, csak ürességet. Képzeletemben a borotvapengét villámgyorsan végighúzom a nyakam elülső részén. A vér azonnal csurogni kezd. Elkeseredetten veszem tudomásul, hogy nem hatott semmit sem ez az egész, ugyanis nem érzek fájdalmat. A fejemet fogva ejtek néhány könnycseppet, és megpróbálom összeszedni magam. Fennhangon mormolok egy pár biztató szót, de el vagyok keseredve. Feltörlöm a mosdó szélére ejtett vércseppeket, amikor hirtelen egy ismerős hangot hallok magam mögött:
- Félsz tőlem?
Villámgyorsan megfordulok. A tükörben pontosan láttam, hogy Tate az. Ám amikor már megfordultam, nincs ott senki sem. A képzeletem játszik velem, ebben egészen biztos vagyok, vagy legalábbis ezt szeretném. Össze-vissza járkálnak a gondolataim, és nagyon rosszul leszek. Erős fejfájás tör rám, és fekete pontokat látok magam előtt, ezért mindent ott hagyva eltántorgok a szobámig és lefekszem az ágyra. Ki vagyok merülve és melegem van.
Úgy érzem, hogy itt a vége.
Két lehetőségem van: meghalni vagy felkelni ebből az álomból.  Már lassan teljesen normálisan kezelem azt, hogy minden másképp történik, ezért nem is csodálkozom azon, amikor egyik lehetőség sem teljesedik be. Csak gondolkodom és gondolkodom tovább, ameddig el nem döntöm, hogy mit kell tennem.

6 megjegyzés:

  1. Szia! Imádom a blogod! Olyan fantasztikus;! *.*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nagyon örülök, hogy tetszik! :)xx
      M.

      Törlés
  2. Drága Miranda!
    Húha, na ezt nevezem már sokkoló fejezetnek. Mivel kicsit kiokosítottak ebből a sorozatból, sejtettem, hogy Tate szellem, meg már eleve az egyszer feltűnök, egyszer nem viselkedése is erre utalt, azért arcul csapott ez a rész, még annak ellenére is, hogy a netes gifek miatt a tömeggyilkos dolog sem ért váratlanul. Hihetetlen! *o*
    Izgatottan várom a folytatást! Kellemes hetet! <3
    Millio puszi XX

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök, hogy lesokkolt, hiszen nagyjából ez is volt a célom. :D Sietek az új résszel, és neked is gyönyörű hetet! :)♥xx
      M.

      Törlés
  3. Mira<3
    Imádom, hogy ilyen titokzatosan írsz, kérlek, mielőbb hozd az új fejezetet, mert elvonási tüneteim vannak. :DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Jujj, köszönöm, örülök, hogy ennyire hat rád a blog Jennám. :3xx
      M.

      Törlés