2015. május 2., szombat

19. Choose your last words

Sziasztok!
Meg is érkezett az új rész! Köszönöm szépen a támogatást, amit kapok tőletek, és az elmúlt hét során rengeteg díjat kaptam, aminek nagyon örülök, köszönöm! Szólnék, hogy ez az utolsó rész, aminek bármi hasonlósága lesz a sorozattal, ezután már még azoknak is, akik ismerik a sorozatot, meglepetések jönnek. Mostanában rengetegen boncolgatjátok a témát, hogy vajon hogy s mint lesz a vége, csak ezen a héten hat izgatott olvasóm írt nekem facebook-on, hogy áruljam el nekik. Tehát az ilyen eseteket elkerülése érdekében: sajnálom, de nem árulhatom el, ugyanis nem lenne fair a többi olvasóval szemben, és nem szeretném spoilerozni a saját blogom, mert az már nagyon gáz lenne. Kezdődhet a visszaszámlálás, még 3 rész maradt, plusz egy epilógus. Kellemes olvasást, és ne feledjetek nyomot hagyni magatok után! :)xx
M.


19. Chose your last words.

"NÉHA SÜT A NAP, NÉHA ESIK AZ ESŐ, DE HÁT A VIRÁGOK IS ÍGY NŐNEK."


- Apa, nem vagyok egy kutya! - rángatom a kezem édesapám szorításából. Ma kellene elmenjünk anyáért, csakhogy ez nekem lehetetlen, hiszen nem hagyhatom el a házat. Mindenféle módszert kipróbáltam már, amivel itthon maradhatok, de apa hajthatatlan. Mivel ellenkeztem, most akarattal ráncigál az autóhoz, én pedig továbbra sem engedek:
- Mondtam már, hogy rosszul érzem magam, miért nem maradhatok itthon? - váltok könyörgő stílusra. Apu megáll, majd szembefordít magával úgy, hogy kénytelen vagyok rá figyelni:
- Violet, édesanyád két hétig be volt zárva egyedül egy szobába, és látni szeretne téged, jönnöd kell! Amint hazaértünk, bepakolunk és elmegyünk, anyád egy napot sem szeretne többé ebben a házban tölteni! - vázolja fel a helyzetet.
 - Újra együtt vagytok? - zavarodok össze egy pillanat alatt.
- Még nagyon komplikált dolog - rázza meg a fejét apu. - Beszállsz az autóba magadtól, vagy rá kell, hogy kényszerítselek? - tárja elém a választási lehetőségeket.
Pár másodperc toporgás után keresztbe fonom a karjaimat a mellkasomon, ezzel mutatva ellenkezésemet. Sajnos túl gyenge vagyok, így apa két másodperc alatt már a kocsiban tud engem, indulásra készen.
- Hányingerem van! - kiabálom neki, utolsó reményként, de apa rám sem hederít. Bekapcsolja a motort, mire az autó dübörögni kezd. Most mit tehetek?
- Rendben, akkor lefekszem - sírom, majd szétterülök a hátsó ülésen, és az ablakon kipillantva a szobámra koncentrálok. Amint kiérünk a kapun, és elhagyjuk a ház területét, én a szobámban találom magam, az ablak előtt. Figyelem, ahogyan apu elhajt, majd idegesen megfordulok, és leülök Tate mellé a kis kanapémra.ő feszengve ül, mintha valami teljesen kikészítené és szétmarcangolná.
- Mi lesz, ha hazaérnek? És mit fogok mondani? - kérdezgetem magamtól, miközben idegesen dörzsölöm a tenyeremet. Tate aggodalmasan méricskél, én pedig tudom, hogy itt a vége: a szüleim még ma meg fogják tudni az igazságot. A gondolat egyszerre fojtogató és megkönnyebbülést okozó is, hiszen nem lesz több titkolózás. Az igazság fáj, de együtt kell vele élni. Tizenhét évesen öngyilkos lettem, és meghaltam. Örökre bennragadtam ebben a házban. Ennyi.
- Ha elmondom a szüleimnek, meg fognak őrülni. Eleve Dr. Benjamin Harmon lánya ilyet tett magával, ahelyett, hogy apja nyomdokaiba lépett volna. Egy szégyen vagyok...
- De nem tudod ezt örökké irányítani, Violet - vág a szavamba Tate. - Történt, ami megtörtént, szembe kell néznünk vele. Egyszer úgyis kiderült volna, vagy így, vagy úgy.
Hatalmas sóhajtás kíséretében érzem, hogy rákulcsolja az ujjait az enyémre.
- Egyszer minden, ami most új, már teljesen régi lesz. Mármint, nem fogunk majd tudni youtube-on lógni, vagy bárhol máshol. Olyanok leszünk, mint a többi szellem itt: foglyok egy ablaktalan cellában. Ki fogja nekem megmutatni a világ fejlődését? - nézek rá szomorúan, ő pedig viszonozza a nézést.
- Senki sem boldog itt, Tate - rázom meg a fejem.
- Igen, de ők egyedül vannak. Mi itt vagyunk egymásnak - vág a szavamba, és megszorítja a kezem. Örülök, hogy itt van velem, és törődik. A vállára hajtom a fejem, és hallgatom az egyenletes szuszogását. Álmosan pislogok, azonban különös zaj üti meg a fülemet: mintha a mellettünk lévő szobában valaki pakolászna. Szellemként már megszoktam, hogy a házunkban a szüleimen kívül még vagyunk egy páran, így nem lep meg túlságosan, de apró motyogást is hallok, ezért felkelek és Tate-tel a nyomomban megállunk a másik szoba ajtaja előtt. Meglepetésemre két férfi tolong a szobában, gyanítom, hogy a homoszexuális pár az, akik előttünk laktak a házban. Festékszag tölti be a szobát, két babaágy tartózkodik alig két méterre tőlünk.
- Mire készültök ti? - kérdezem rosszat sejtve. Nem magázom őket, mivel szerintem ha már hallottak vagyunk, akkor úgyis mindegy a korunk, ráadásul nem sokkal öregebbek nálam.
- Két aranyos kisbabát várunk, nem? Jobb előre felkészülni - felel a magasabb, a szőke hajú.
- Tehát a szüleimnek készítenek meglepetést? - értelmezem, mellettem Tate türelmesen, szó nélkül várakozik. Idétlenül felröhögnek, mire egyre jobban fokozódik bennem a rossz előérzet.
- Tudod kislány, Pat és én már régóta szeretnénk gyerekeket felnevelni. Itt a megfelelő alkalom rá - mondja az alacsony, fekete hajú.
- Tehát bébiszitterek lennétek? - horkan fel Tate. A két férfi, mint valami farkasok, rögtön felé fordulnak.
- Majdnem - röhögnek fel, bennem pedig megáll az ütő, és félelem fog el.
- Azt hiszitek, hogy ellophatjátok azokat az ikreket? Szart sem tudtok ti ellopni! - vesz védelembe Tate, ha nem is pont engem, de a leendő testvéreimet.
- Ne is álmodjatok semmiről, ugyanis amint a szüleim hazamennek, elmegyünk - jelentem ki határozottan. - Elmennek... - javítom ki magam, amint eszembe jut, hogy nekem lehetetlen elhagynom a házat.
- Nem fognak nélküled sehová sem menni, hülyegyerek - csóválja meg az alacsonyabbik a fejét.
- Vigyázz a szádra, te partikirálynő - vág oda neki Tate. Újabb röhögést kapunk válasznak, én pedig már nem bírom ki, így kisietek  a szobából, és a fürdőszobáig meg sem állok. Leguggolok a hófehér padlóra, és teljesen összetörök. A könnyeim záporozni kezdenek, és elvesztem a fejemet. A jéghideg padló érzete a bőrömön kissé felfrissít, azonban rettenetesen érzem magam. Amióta ide költöztünk, annyi minden a nyakamba zúdult, hogy nem tudok kimászni belőle. A kezemet a hajamba túrom, és hisztérikusan sírok. A könnyfátylam mögül látom Tate-et, ahogyan leguggol mellém, és magához húzva átölel.
- Hamarosan mindennek vége lesz - csitítgat, én pedig közelebb húzom magamhoz.
Igaza van, nemsokára már semmi sem lesz ugyanolyan.
Másfél óra múlva a fekete autónk betolat a kapun, és iszonyú fékcsikorgást hallat, így ha szeretném, ha nem, akkor is meghallom. Elkeseredetten bámulok ki az ablakon, Tate pedig biztatóan simogatja a hajam. Tudom, hogy eljött a vég, és kiderül az igazság, és fel vagyok rá készülve. Alig három perc múlva apa már dübörög az ajtómon:
- Violet, eltűntél, mi a fene történt?
Gyorsan az ajtóhoz rohanok, és amint kinyitom, Tate láthatatlanná válik apa előtt:
- El kell mennetek innen - zúdítom a nyakába a szavaimat. Nem fogok kertelni, kerek-perec be kell számolnom neki róla, hogy mekkora veszélyben vannak anya meg ő.
- Violet, anyád kint vár az autóban, mennünk kell. Bepakoltál már? - lép be a szobámba, és a bőröndjeimet kutatja.
- Bízz bennem, később mindent elmagyarázok, csak el kell tűnnötök innen! - könyörgök neki, szemeim pedig megtelnek könnyel. Azon gondolkodom, hogy mikor lettem ennyire törékeny? Hiszen máskor sose sírtam, szinte semmi sem tudott annyira kiborítani. Lehet, hogy ezelőtt a vagdosással kergettem el a könnyeimet, talán az jelentette számomra a "kisírtam magam" fogalmat.
- Violet, megálltam a piros lámpánál, hátrafordultam, és nem voltál ott. Mikor szálltál ki? - förmed rám apai stílusban.
- Nem szálltam ki, egész idő alatt itthon voltam - hazudok újra, de feleslegesen, ugyanis a következő percben apa arcomat két kezébe veszi és mélyen a szemembe nézve kezd el kiabálni:
- Mi történik veled? Rejtegetsz valamit?!
- Szeretnéd - feleselek.
- Látom, hogy drogokon vagy, össze-vissza beszélsz. Ki tette ezt veled? Talán Tate? Mondtam neked, hogy kerüld el! - ordít rám úgy, mint még soha. És itt vége szakad az egésznek, kiborul minden.
- Halott vagyok! - vágok a szavába elkeseredetten. Apa fürkésző szemmekkel néz. - Hát nem érted?! Ha egyszer meghalsz ebben a házban, vége van, nem tudod elhagyni! Ezért kell minél előbb eltűnnötök innen anyával! - zokogok kétségbeesetten. Autódudálás hallatszik, valamint anya, ahogyan apa nevét kiabálja. Édesapám karon ragad és lefelé vonszol a lépcsőn, és ezután kezdődik életem legkeservesebb tíz perce.



Anyát kórházba kell szállítani. Apával már úton vannak, és most kivételesen itthon maradhattam, majd később leszámolnak velem. De hát hol máshol lehetnék, mint itthon? Idegen szónak hangzik ez már. Tate eltűnt, és nem találom már egy ideje. Miért nincs most velem? És a ház melyik részében tartózkodhat? Akarattal-akaratlanul is a pince felé veszem az irányt. Lesietek a lépcsőn, de nem kezdem el hívni a nevén, nem akarom, hogy valamelyik másik szellem meghalljon engem. Mindenhol körülnézek, de sehol sem találom őt. Már éppen visszamennék a földszintre, amikor női hang üti meg a fülemet: Constance az. Elrejtőzöm a pince egyik sarkánál, és úgy figyelem őt. Természetesen a fiát jött meglátogatni, ez nem is kérdés, így már éppen készülnék indulni, hogy magukra hagyjam őket, ugyanis a privát beszélgetésük rám nem tartozik, amikor Constance megszólal:
- Tate, mondd, hogy nem igaz, amit hallok rólad - lép hozzá közel, a fia arcát kezei közé fogva, miközben a Tate arca egyre zavarodottabb lesz.
- Miről van szó? - kérdezi.
- Nagyon jól tudod, hogy miről beszélek - dühödik be az asszony, majd olyat tesz, amire sosem számítottam volna: teljes erejéből pofon csapja Tate-et. Az adrenalinszintem az eget üti, és sokkolva nézem, ahogyan Constance nem áll le egy pofonnál. Két kézzel üti a fiának fejét, mire az egyszerűen sírni kezd, könyörögve anyja kíméletéért. Nem tudom, hogy közbe -e léphetek, vagy ez nem túl jó ötlet, de még mielőtt dönthetnék is erről, Constance már le is áll és szájához kapja a kezét, úőgy nézve, ahogya a fia összetör. Contance gyorsan elhúzza a csíkot. Nem bírom nézni, ahogyan Tate teljesen darabokban léve sír, ugyanis csak egy gondolat motoszkál a fejemben: mit csinált, hogy Constance ennyire kiakadt? Kőszívet öltök magamba, és ott hagyom a pincében. Lehet, hogy nem is akarja, hogy így lássam. Lehet, hogy szégyellné.
Lehet, hogy igazából nem is vagyok elég jó neki.

8 megjegyzés:

  1. Hey:)
    Mint mindig,most is csodalatos lett a resz❤
    Sajnalom,de nem tudok tobbet irni.Egyszeruen csodalatos:)<3
    U.i.:Elso kommentelo agaiiin

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm, örülök, hogy tetszik! :)♥xx
      M.

      Törlés
  2. Hűha Nagyon imádtam ezt a részt is, mint az összes többit, egyszerűen fantasztikus a blogod amikor megtaláltam még nem ugrott be mi az ahs de utána megvilágosodtam. ( sajnos még csak most kezdtem neki nézni a sorozatot, a blogod hatására) és Tate /Violet párost nagyon csípem, olyan édesek együtt.
    De szomorú vagyok hogy ilyen kevés rész van hátra ( jó lett volna ha hamarabb rábukkanok a blogodra). addig is szereztél egy.állandó olvasót.
    Valamint abban reménykedtem hogy nem -e lennél benne egy cserébe ( mivel.nekem.is van egy blogom, de az fele.se ilyen jó mint a tiéd) kérlek a blogomon jelez vissza thtmm.blogspot.hu
    Puszi Eszty

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök, hogy tetszett a rész, és nagyon szépen köszönöm a kedves szavakat! :)♥xx
      M.

      Törlés
  3. Meglepi a blogomon:) http://agathaphotos.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
  4. Drága Miranda!
    Hűha... az eleje határozottan izgalmas volt, a vége pedig kellőképp rejtélyes ahhoz, hogy izgatottan várjam a folytatást. Igazából fogalmam sincs, hogyan tovább... talán, esetleg annyit sejtek, hogy miért akadt ki Tate anyukája. Megtudta, hogy Violet halott? Vagy nem? Hmm... más ötletem ehhez sincsen, hiszen mit tehetett volna a fiú, ha a legtöbb idejét a lány mellett töltötte? Na és az a meleg pár.. remélem Violet szülei képesek lesznek magukra hagyni a lányt az ikrek érdekében, de akkor meg Violet lesz "egyedül"... ajj, sehogy se lehet jó :(
    Millio puszi Xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      A következő részben (amit ma rakok fel, lol) nagyon sok kérdésre választ lehet majd kapni, és akkor már minden tiszta lesz! :Dxx
      M.

      Törlés