2015. május 9., szombat

20. This is the last time

Sziasztok!
Itt is van tehát az új rész, remélem tetszeni fog nektek! Az elmúlt napokban már 103-an lettünk, amit nagyon szépen köszönök nektek, sose gondoltam volna, hogy tényleg ennyi ember szeretné a blogot és várná a részeket! Hatalmas ölelés és millió puszi nektek! ♥ Még csak két rész + Epilógus maradt a blogból, és igazából nem tudom, hogy most boldog vagyok -e vagy szomorú, ugyanis szeretem írni ezt a történetet, de közben meg ez lesz az első blog, amit befejezek, szóval... a vég mindig relatív. Lájkoljátok a blog FB OLDALÁT, ahová igyekszem minél érdekesebb képeket kirakni a bloggal kapcsolatban. Találkozunk jövő héten, és kellemes olvasást! :)xx
M.

20. This is the last time.
"VALAMIKOR MEG KELL ÖLNÖD A MAGAD EGY RÉSZÉT, HOGY ÉLETBEN MARADHASS."

- Beszélnem kell a szellemsuttogóval - mondom Constance-nek, amint belép az ajtón.
- Billie Dean-nel? - vonja fel a nő a szemöldökét. Bólintok.
- Meg kell szabadulnom attól a két seggfejtől - mondom ki kertelés nélkül. Hiszen Chad és Patrick, a meleg pár, akik előttünk laktak a házban, azt tervezik, hogy elveszik a szüleimtől a babákat, és saját maguk felneveleik őket a Gyilkos Házban. Azonban ez nem történhet meg, a szüleim jobbat érdemelnek. Én nem adhattam meg nekik a tökéletes gyereket, de azok a babák talán igen. Ahhoz, hogy túléljünk, először részt kell vennünk a játékban, és ezt a játékot Chad és Patrick kezdték el. Nem engedhetem meg, hogy a tervük sikerüljön, nem tudnék örökre együtt élni a diadalittas mosolyukkal. Úgy látszik, hogy Constance érti kikről beszélek.
- Azonnal hívom - nyugtat meg, majd ott hagy egyedül a gondolataimmal a konyhában, miközben ő visszamegy a saját házába felhívni a szellemsuttogót.
Fél óra múlva Billie Dean Howard már be is lép az ajtónkon, kissé feszengve körbenézve. Sokat látott szellemtudós, de egy teljesen elátkozott házban szerintem még sose járt. Mire Billie ideért, addigra már nagyjából leadtam a drótot Constance-nek, így tudja, hogy pontosan miről van szó.
- Mennyi lélek járkál itt? - kérdezi a szellemsuttogó nő Constance-t. Ekkor jut eszembe, hogy Tate édesanyja még nem is tudja, hogy halott vagyok, azonban ez biztos, hogy nemsokára kiderül.
- Rengeteg szellem van itt össze-vissza, még sosem számoltam őket meg, nekem csak kettő számít - vonja meg a vállát Constance. Összeráncolt szemöldökkel nézek magam elé. Kettő? De Tate-en kívül ki lehet még fontos számára? Még egy gyereke itt halt meg - hallom a gondolataimban, és máris rájövök, hogy mi történik. Billie Dean olvasni tud az elmémben, és biztosan tudja, hogy szellem vagyok. Ne mondja meg neki, nem tudhat róla - biccentek Constance felé. Szerencsémre Billie Dean bólint egyet, ezzel nyugtatva engem, hogy titokban tartja a szellemi létemet.
- Tehát miben segíthetek? - pillant Constancere, belőlem pedig minden feszültség kiszáll, amint témát vált.
- Ki kell kergetnünk a házból két szellemet, de nagyon sürgősen. Biztos, hogy tudsz valami módszert hozzá. Szóval? - Constance várakozva néz Billiere. A fiatal nő kissé megsértődik a heves stílus miatt, de mégis uralkodik magán, és megpróbál pókerarcot vágni.
- Van egy bizonyos mód rá, de nem tudok semmit sem ígérni - rázza meg a fejét, majd arcára fagyos tekintet ül, és azonnal megfordul. Tate alig öt méterre mögöttünk áll az ajtóban, és csendesen figyel minket. Fogalmam sincs, hogy mikor jött, még csak most vettem észre.
- Ő nem lehet itt - jelenti ki Billie ellentmondást nem tűrő hangon.
- Csak segíteni akarok - mondja Tate, de a fiatal nő megint megrázza a fejét, Constance pedig kedvesen elküldi, mintha a nemrégi kitörése meg sem történt volna. Egyáltalán miért ütötte meg a Tate-et? Mit csinálhatott a fia, hogy ennyire ellenségesek vele? Kérdéseimre nem kapok választ, ugyanis Billie Dean azonnal belekezd a mesélésbe, miután Tate magunkra hagyott minket, így igyekszem odafigyelni, bár a gondolataim egészen máshol kószálnak:
- Ismerem egy módját, hogy miként lehetne tőlük megszabadulni, de akkor pontosan követnetek kell az utasításaimat - mondja. - Először is, kell két látszólag fontos tárgy azoktól a szellemektől, akiket ki akarunk iktatni. Apró talizmánokról lenne szó, nem kell rögtön nagyban gondolkodni. Tehát ezeket be kellene dobni egy lehetőleg minél nagyobb tűzbe, azt ismételgetve, hogy Croatoin.
- Tessék? - vágok közbe zavarodottan. A bűbáj és a boszorkányság nem igazán az én világom, fogalmam sincs, hogy mi fán terem az egész.
- Még a régi kelták használták ezt a szót a gonosz erők elűzésére, és általában a tűz körül rikácsolva rimánkodtak a lelkek bocsánatáért, és a rossz elűzéséért. A legenda szerint még a mai napig is használ ez, azonban magam még sosem próbáltam ki - rázza meg a fejét Billie Dean.
- És akkor most mennyi az esélye, hogy ez beválik? - kérdezem tőle. Jobban örülnék, ha biztosra menne a dolog, nincs időm vacakolni, de minden lehetőséggel élek.
- Mondtam már, hogy nem ígérek semmit sem - védekezik a nő, Constance pedig a vállamra teszi a kezét:
- Menj, és majd Tate-tel együtt ellopjátok a kis talizmánjaikat - küld el, én pedig engedelmeskedve a szobám felé veszem az irányt, de visszafordulva látom, ahogyan mindketten forgatják a szemüket. Valószínűleg gyerekesnek tartanak.
A szobámba érve látom, hogy Tate idegesen fel-alá járkál, érkezésemre pedig bizonytalanul megáll előttem:
- Mit mondott?
- El kell vennünk tőlük valami talizmánjukat, és boszorkánymesterséget kell elvégeznünk. Bedobjuk a tárgyaikat a tűzbe, és ha kimondunk egy szót, akkor...
- Ez faszságnak hangzik - vág a szavamba, majd hátat fordít, és újra idegesen kezd el járkálni. Döbbentem figyelem kissé heves reakcióját, majd akaratom ellenére is védelmbe veszem a szellemsuttogót:
- Billie Dean csak tudja az ilyesmit, eleve belelát a szellemek fejébe - bizonygatom tulajdonképpen saját magamnak. Hiszen csak tudja, nem? Sikerülni fog. Muszáj lesz.
- Nem bízom benne! - csattan fel hirtelen.
- Nem érdekel! - emelem fel én is a hangomat, mire Tate kissé behúzza a nyakát, valószínűleg nem szokta meg, hogy kiabálok. - Szükségem van a segítségedre! A nagyobbik pasi, Patrick, neki van egy gyűrű az ujján. Jeggyűrűnek tűnik, de nem jut eszembe, hogy melyik kezén van! Meg kell szereznünk. Én veszem kezelésbe Chadet. Akció - mondom, majd Tate-et szóra sem méltatva ott hagyom a szobámban, és megkeresem az én emberemet. Tudom, hogy ő is ezt teszi majd.




A konyhában rá is találok, ahogyan éppen vékony borospohárból szürcsölgeti az italát. Flegmán felemeli felém a bort, mire én összefont karokkal megállok előtte, és figyelem, ahogyan mosolyogva iszik. Egészségére, mit ne mondjak. Egy ezüst színű karórát vélek felfedezni az asztalon, mire azonnal felcsillan a szemem. Ki kell találnom egy módját, ahogyan óvatlanul elcsórhatom tőle.
- Külső szemmel nem is gondolnám, hogy Patrick az olyan férfiakat szereti, mint amilyen te vagy - kezdek bele a mesébe, és fogalmam sincs, hogy hova szeretnék kilyukadni, valószínűleg rögtönöznöm kell majd. Chad érdeklődve vonja fel a szemöldökét, én pedig bizonytalanul folytatom:
- Hiszen egyszer már megölted, nem? És megbocsátott neked. De miért? - boncolgatom a témát.
- A saját életemmel fizettem az övének, azonkívül megbeszéltük a dolgokat, és most gyereknevelésre készülünk - jegyzi meg pökhendien, majd megfordul a konyhapult felé, hogy még egy pohár bort töltsön magának. Addig én villámgyorsan elcsenem az óráját az asztalról, és a zsebembe rejtem. Mire visszafordul, már éppen indulnék, de odaszól nekem:
- Szóval te nem bocsátanál meg nekem Patrick helyében? - kérdezi tőlem. Szerencsémre nem veszi észre, hogy valami hiányzik az asztalról, túlságosan felidegeltem ahhoz, hogy figyeljen az ilyen apróságokra. Nem mutatja, de látszik rajta, hogy dühös.
- Nem, nem bocsátanék meg. Nem érdemli meg - fordulok vissza Chad felé, akarattal is beledöfve szavaimmal.
- Érdekes - jegyzi meg mosolyogva.
- Ha tényleg szerette volna őt, nem vette volna el az életét.
Chad arcára hatalmas vigyor ül ki, mire értetlnül megrázom a fejem, és távozom a konyhából.
A szobámba benyitva Tate látványa fogad, ahogyan a földön fekve dobálja fel-le a megszerzett gyűrűt. Amikor meglát, mosolyogva meglóbálja előttem:
- Te mit szereztél meg?
Felmutatom neki az órát:
- Minek kell egy szellemnek karóra? Az idő úgysem számít már ezen az oldalon.
Kinyújtom a tenyeremet, Tate pedig egy nagyszerű csont nélküli dobással beledobja a gyűrűt. Összezárom a markomat, és lesietek apa dolgozószobájába, ahol egy kandallónk van, hogy tüzet gyújtsak.
Már estefelé jár az idő, de a szüleim még mindig nem érkeztek meg. Aggódom értük, ugyanis nem hívtak, nem küldtek üzenetet, semmi életjelet nem hallottam felőlük. Remélem, hogy minden rendben van velük, és hogy mire hazaérnek, addigra már ez a két seggfej eltűnik a házból. Örökre. A kandallóban már egészen magasra csapnak a lángok, de még várok egy picit, mert hátha még nagyobb tűz fog keletkezni, így nagyobb az esélye annak, hogy sikerülni fog a varázs. Még tíz percig türelmetlenkedek, és amikor már majdnem kicsapnak a lángok, felkészülök arra, hogy beledobjam a talizmánokat, amikor egy hang megszólal mögöttem:
- Ugye az nem az én órám, amit éppen el akarsz égetni?
Megfordulok, és Chaddel találom szembe magam. Felvont szemöldökkel mered rám. Mielőtt újra szólhatna, villámgyorsan bedobom a tűzbe az órát és a gyűrűt, majd kiabálni kezdek:
- Croatoin!
Becsukom a szemem, és még ötször elordibálom ugyanazt. Nem tudom, hogy úgy kellene -e éreznem, mintha valami erő belém szállna, mindenesetre semmi különöset nem vélek felfedezni. Egy mély lélegzetet veszek és kinyitom a szemem. Chad pislogás nélkül, szájtátva bámul.
- Nem sikerült - hangolódok le egy pillanat alatt, és kétségbeesve gondolkodom, hogy most mitévő legyek. Leszégyenültem bámulom az előttem álló férfit, aki amint felocsódik a döbbenettől, lazán kiröhög:
- Persze, hogy nem vált be! Faszság az egész - szórakozik rajtam.
- Tate is ugyanezt mondta.
- Tudom - vonja meg a vállát. - Ott voltam egy pár romantikus vagy éppen nem túl szívmelengető szövegeteknél, bár tanácsolom, hogy a terveiteket ne úgy kovácsoljátok ki, ha mi éppenséggel a másik szobában tartózkodunk.
- Kémkedtél utánunk? - képedek el teljesen e disznóság hallattán.
- Nyugodj meg, összesen két eseménynek voltam részese ezen kívül. Amikor megijedtél Bouergardtól a padláson...
- Szóval annak a szörnynek van neve is? - kérdezem.
- Minden szörny ember. Constance fia, Tate édestestvére - magyarázza meg. - A nő akkori barátja ölte meg Constance kérésére, hogy megfossza a fájdalomtól, ami szegény gyereket tartotta fogva. Tüdőrákos volt. Amikor Tate megtudta, teljesen kiakadt, és azon kívül, hogy mérgében egy szép madárcsicsergős reggelen felgyújtotta Larryt a munkahelyén, aki még a mai napig is neki köszönheti az égő sebeit; Tate bedrogozva elment mészárolni a Westfield Gimnáziumba - meséli Chad.
- Szóval Larry volt itt Halloweenkor? - kötöm össze a cselekvényeket. - De miért kért pénzt apától?
- Ki tudja? - vonja meg Chad a vállát, nem túl meggyőzően.
- És te honnan tudsz ennyi mindent?  - bizonytalanodok el egy pillanat alatt.
- Kicsi ez a ház, a pletykák gyorsan terjednek. Amint meghaltam, legalább öten leadták nekem az előadást a pszichopatikus Nirvana fanatikusról - vonja meg a vállát. - Tate enyhén ismert gyerek errefelé.
Szomorúan meredek magam elé. Bánt a dolog, hogy Tate mennyi fájdalmon ment keresztül, és hogy mennyi fájdalmat okozott - vajon amióta meghalt, hány szellem űzött gúnyt belőle? Mennyien bántották, és kivel beszélt, ameddig nem találkozott velem? Aztán rájövök, hogy mennyire összeillünk: egyikőnket sem értette meg senki és mindketten magányosak voltunk. És most, hogy végre egymásra találtunk, fényt hoztunk egyik a másik életébe. Rengeteg mindent köszönhetek neki.
- Azt mondta, hogy két eseménynek volt részese - jut eszembe. - Melyik volt a másik esemény?
- Amikor meghaltál - mondta ki kertelés nélkül. Nem szeretném kimutatni, de ez így kimondva, fáj.
- Végignézte? - döbbenek le újból. Ez a férfi a disznóság megtestesítője!
- Érdekelt, hogy túl -e éled, vagy sem. És túlélted.
- Tessék? - kezd kicsit elegem lenni az össze-vissza beszéléséből. Miért nem mondja egyszerűen? Miért nem magyarázza el a mondandóját? És mi ez, hogy túléltem? Nem tudom elhagyni a házat, halott vagyok.
- Amikor Tate barátocskád kihánytatta belőled a tablettákat, és te felkeltél, az igazán szívszorító jelenet lehetett. Azonban te a történet másik részét, gondolom, nem ismered - osztja meg velem élményeit.
- Mi a történet másik fele?  kérdezem izgatottan, mégis félve.
- Tate ölt meg.
A szavak teljesen lerombolnak és összetörnek bennem. A szívem vadul kalimpál, a fülem zúgni kezd. Meg akarom győzni magam, hogy ez nem igaz. Azonban mi van, ha mégis? Képes lenne Tate ilyesmire? És miért tenné ezt? A tenyerem izzadni kezd, és mérgemben ökölbe szorítom.
- Ez hazugság! - tagadom le azonnal.
- Miért hazudnék neked? Szerinted megérné nekem? Mindig is őszinte ember voltam - fényezi magát, megfeledkezve arról, hogy milyen dühösen méregetem.
Elgondolkodom. Egyik nap azt mondta, hogy bárcsak kevesebb elhamarkodott döntést vetnénk végbe. Lehet, hogy ezt nem rám, hanem magára értette? Visszatekerem a filmet a fejemben. Gyanúsan viselkedett az utóbbi időben. Ma tiszta ideg volt, amikor Billie Dean elküldte. Vajon attól félt, hogy a szellemsuttogó megtudja a titkát? Nem állhatok csak itt, válaszokat keresvea, miközben tudom, hogy valaki rögtön tudna felelni a kérdéseimre. Azonnal megfordulok, és felrohanok a szobámba. Tate az ágyamon fekszik oldalra fordulva, majd érkezésemre talpra ugrik, de amikor meglátja a kisírt szemeimet, azonnal elkomorodik. Ő sem fest nagyon boldogan.
- Nem sikerült? - kérdezi.
- Nem erről van szó - rázom meg a fejemet, és valami különös csillogást vélek felfedezni Tate szemében, valamit, ami nyugtalansággal tölt el.
- Mennyire szeretsz engem? - szegezem neki a kérdést hirtelen. Kissé váratlanul éri, és azonnal gyanút fog:
- Violet, mi történt? Miért teszel fel nekem ilyen kérdéseket?
- Te öltél meg engem?! - kiáltok rá kétségbeesetten, mert már nem tudom magamban tartani a szorongást. Kiszakad belőlem. Nem válaszol, csendben a szemebe néz, és én is hosszan az övébe. Mindketten könnyesen bámuljuk egymást, mire elkapom a fejemet, és a tenyerembe temetem az arcom. Nem hiszem el. Tate közelebb lép felém:
- Violet, kérlek, hallgass meg...
Ellököm magamtól, mint ahogyan azt a Leahvel való incidens után tettem. Egy lépés távolság keletkezik köztünk, a düh és csalódottság pedig teljesen elborítja az agyam, így amilyen erősen csak tudok, lekenek neki egy pofont. Sírva az arcához kap, majd könyörög nekem, hogy hallgassam meg, de teljesen elvesztem a fejemet, és üvöltözni kezdek előtte:
- Azért öltél meg, mert tudtad, hogy amúgy elhagylak, igaz?! Azt hitted, hogy ha megtudom az igazságot rólad, akkor nem fogok majd veled többet beszélni? Hogy menekülni fogok tőled, rettegni, és többé soha nem foglak a közelembe engedni?! Hogy akkor majd elköltözünk, és újra magadra maradsz?! Nem lesz kivel beszélned? Nem lesz senki, akivel zenét hallgathatsz, videókat nézhtesz, sakkozhatsz vagy egyszerűen csak valaki, aki nem tart egy szörnyetegnek?! Ezért kellett megölnöd engem?! Elvetted az életemet! Túlélhettem volna, de nem engedted meg! El kellett hagynom a szüleimet, a tanulmányaimat, mindent, ami fontos nekem! Pedig nem lett volna muszáj! Tudtam volna tovább élni! Minden rendbe jöhetett volna! De most már mindent elbasztál... - vágom a fejéhez. Alig tudok a sírástól beszélni, és az nem ad több bátorságot a folytatáshoz, hogy Tate sem tudja megtartani a férfiasságát, és teljesen ki van akadva, akárcsak én.
- Bíztam benned! Egészen eddig azt hittem, és azt hitetted el velem, hogy csak azt akarod, hogy boldog legyek! Azt mondtad, hogy sose bántanál, De magadnakvaló voltál, amikor az életemről volt szó, és most, ezek után, hogy bocsáthanték meg neked?! - bőgök, majd hátrálni kezdek, ugyanis megakarta fogni a kezem.
- Ne érj hozzám... - suttogom levegő után kapkodva.
- Violet, annyira sajnálom, szeretlek, mindennél jobban szeretlek, és már akkor is csak te érdekeltél. Nem tudtalak elveszíteni, nem engedhettem, hogy eltaszíts magadtól azért, amit tettem! Violet, bocsáss meg, te vagy az egyetlen, akire szükségem van, és te vagy az egyetlenem, aki van! Bocsáss meg nekem - ismétli rimánkodva.
- Azt hittem, hogy olyan vagy, mint én - mindketten vonzódunk a sötétséghez. De Tate, te magad vagy a sötétség! Embereket öltél meg! Tinédzsereket, mint amilyenek mi vagyunk! Elvetted a lehetőségüket az életre, elszakítottad őket a családuktól! Azt mondtad, hogy nem emlékszel arra, amit tettél, de hazudtál. Mindent tudsz róla! És most már én is mindent tudok. Hány embert bántottál még?! Kinek okoztál még fájdalmat?! -  sírom lélekszakadva. - Én... Nem akarok többé veled lenni. Nem tudok melletted lenni... - rázom meg a fejemet döbbent szemekkel, és magam sem tudom felfogni, hogy mit mondok.
- Ezzel azt akarod mondani, hogy... - Tate teljesen összetör, és egy lépést tesz felém.
- Azt mondom, hogy tűnj el! - vágom rá kapásból.
- Ne, Violet, kérlek, ne! - rimánkodik.
- Tűnj el, Tate! - ordítom a torkom szakadtából, és hallom, hogy ő még mindig a kegyelmemért könyörög, ezért még egyszer kimondom:
- Tűnj el!
És eltűnik.
Egyedül maradok a szobámban, és már senkim sincs, akiben bízhatok. Ott vagyok, ahol először elbeszélgettünk. Ott, ahol szerelmet vallott nekem. Ott, ahol egymáséi lettünk. Ott, ahol mindig együtt voltunk. Ott, ahol millió emlékünk van.
Ott, ahol azt mondtam neki, hogy tűnjön el.

16 megjegyzés:

  1. Nagyon jó lett :D szegény violet és tate :( de Tate-et jobban sajnálom mert egyedül maradt :/ nagyon siess a kövivel kérlek:) Bogi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm szépen, örülök, hogy tetzett a rész! Hát, én inkább Violetet sajnálom, de kinek hogy. :)xx
      M.

      Törlés
  2. Ahhhjjjjj Mind kettőt sajnálom, de nem így kellett volna történnie mind a kettő hibás valamiért :( ( de gondolom ezzel csak én vagyok így ) De ezen kívül nagyon jó rész lett. Siess a kővetkezővel.

    UI: Köszönöm a cserét és bocsi hogy eddig nem raktalak ki, de nem volt időm . Viszont most már kint is vagy

    Eszty

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett, és köszönöm a cserét is! :)xx
      M.

      Törlés
  3. nemtudom, hogy a sorozatban is így van-e még mindig a sztori (ugyanis nem nagyon tudok nekiállni elkezdeni nézni, kis kétèvesem mellett az ilyenek, mint filmezés kicsit háttérbe szorultak, fiam uralja a tévèt, és a számítógépet is :D) DE! nekem hatalmas nagy meglepetès (meg egy kisebb sokk) volt, hogy most akkor Tate ölte meg Violetet annak ellenére, hogy szereti. Én ugye azt hittem a gyógyszerektől meghalt, aztán ennyi, de így nagyon durva, hogy esélyt sem adott a kiscsajnak az életre, hisz amúgy túlélte volna. Kicsit megvàltozott a szememben Tate pedig eddig bírtam, épp azèrt kellett volna megmentenie Violetet, mert szerelmes belé, lehet a kiscsaj vele maradt volna úgy is.. hmm. Esetleg azt nem lehet megtudni, hogyan is ölte meg? Kívàncsi vagyok rà, mégis hogy képzelted el (vagy hogy van a filmben?) a gyilkossàgot. Mert azèrt csak nem szètkaszabolta meg kitèpte a beleit Violetnek, mivel ugye szereti... Nagyon tetszett a rèsz, várom a következőt! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nem, a sorozatban nem Tate öli meg Violetet, és a következő részekben ki fog derülni, hogy miként tette ezt, természetesen erre is gondoltam. Köszönöm a kedves szavakat! :)xx
      M.

      Törlés
  4. Kedves Miranda!
    Eszméletlenül jól írsz, te jó ég, imádom a blogod! Ez a rész szerintem az eddigi egyik legeslegjobb!! Nagyon gyorsan hozd a következőt, kérlek!! Valamint vigyázz: valaki majmolni akar téged, bár az utadba sem ér!! : ahs-magyarblog.blogspot.hu
    Rebi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszik a blog és a rész is! Azonnal megnézem magamnak azt a blogot, igazán kedves, hogy szóltál! :)xx
      M.

      Törlés
  5. Drága Miranda!
    Hűha! Na ez az a fordulat, amire soha a büdös életben nem számítottam volna, de komolyan. Hogy Tate ölje meg a lányt? Hiszen annyira szereti, az emberek pedig sosem pusztítják el azt, akit szeretnek. Mindenesetre lenyűgöztél, hogy meg merted tenni ezt a lépést és épp ezért borzalmasan várom a folytatást. Vajon hogyan ölte meg? És miért mentette meg, hogy aztán megölje? Jaj... ötletem sincs semmire. Egyébként pedig az a "C" betűs szó.. egyből az Odaát jutott eszembe róla :")
    Millio puszi Xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Igazából ezt a részt még jóval a blog előtt agyaltam ki, hogy az milyen király lenne már, ha Tate ölné meg. :3 Amúgy meg, nem nézem az Odaátot, csak tervben van, de a sorozatban is azt a szót használták, így én is azt írtam bele. :Dxx
      M.

      Törlés
  6. Ismét eszméletlenül jó lett és nem gondoltam volna, hogy Tate ölte meg Violetet. Imádom a blogodat, csak így tovább!❤

    (Ui.: Ne érts félre, nem bántásból írom, de sok helyen láttam elírásokat a történetben, szerintem olvasd át mégegyszer! :) )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök, hogy tetszik! Elnézést kérek az elírások miatt, azonnal átnézem mégegyszer! :)xx
      M.

      Törlés