2015. február 1., vasárnap

07. Let's go get high

Sziasztok!
Újra elmúlt egy hét, vasárnap lett, ami azt jelenti, hogy új rész jött! Igazából hosszú lett, de én hosszabbra és tartalmasabbra terveztem, azonban mivel szombaton  is suliba kellett mennem (ahj), így szét lett baszva a hétvégém. Pff. Szerencsémre még csütörtökön megírtam az új részt (pedig általában csak akkor kezdem írni), így ma délelőtt már relaxálva ülök a gép elé, hogy megnyomjam azt a bizonyos "Közzététel" gombot. Kellemes olvasását!
P.S. Szavazzatok a modulsávban lévő közvélemény kutatáson. :)xx
M.
07. Let’s go get high.
"SZERETSZ, VAGY NEM SZERETSZ? MERT ÉN UTÁLOM EZT A SZIROMTÉPEGETŐS JÁTÉKOT."

Az óra ketyegését hallgatom. A percek irtó lassan telnek, és már alig várom, hogy éjfél legyen. Próbálom magam lekötni egy Orwell könyvvel, de a mondatok érthetetlennek tűnnek a számomra, így nem is erőlködöm túl sokáig. Minden fiókot kinyitok, és átböngészem a tartalmukat, hátha azzal elfoglalom magam, azonban mivel nincs túl sok holmim, így cirka tíz perc alatt ezt is befejezem. Végső elkeseredésemben a tükörképemet kezdem el bámulni, és különböző frizurákat képzelek el magamon, de a fantáziám nem terjed nagyon sokáig, így lefekszem az ágyamra, és előveszem a zenelejátszómat. Akármennyire is próbálkozom, Carina  Round hangja sem tud lekötni, annyira izgatott vagyok. Magamban idétlenül mosolygok - hiszen Tate vár rám majd lent a pincében, és már nagyon szeretném látni. Valamiért szeretek vele együtt lenni, lehet, hogy azért, mert teljesen olyan, mint én, csak fiúként. Amint erre rágondolok, kiráz a hideg, merthogy ez egyáltalán nem igaz, én undok és makacs vagyok, de ő nem olyan, valamiért azonban elviseli, sőt, kedveli a társaságom. A fülhallgatóm zsinórjával játszom - összegabalyítom, majd kibogozom. Ezt megismétlem még háromszor, de észbe kapok, és az órára pillantok: éjfél lesz három perc múlva. Izgatottan simítom ki a Kinks pólómat, majd a szüleim szobája előtt eltipegve amilyen halkan csak tudok, lesurranok a földszintre. Kinyitom a pince ajtaját, majd a lélegzésem egyenletességére figyelve lesomfordálok a lépcsőn. Sötétség és csend fogad - Tate-nek semmi nyoma sincs.
- Tate? - szólítom meg halkan. Nem kapok választ, így mégegyszer hívom, ezúttal kissé hangosabban. Még mindig egy pisszenést sem hallok, ezért a lépcső korlátját fogva megfordulok, és tovább szólítgatom:
- Azt mondtad, hogy éjfélkor találkozunk. Hol vagy? - kérdezem kissé sértetten a sötétségben. Csalódottan fordulok meg, amikor hirtelen egy csúszós kéz befogja a szájamat. Egy szempillantás alatt elébem terem egy gumiruhás ember, amiből rögtön felismerem, hogy ez a meleg páré volt, akik előttünk laktak a házban. De hát apa kidobta! Mégis hogyan juthatott ez bárki tulajdonába? A lépcső korlátjához próbál nyomni. Egy kis ideig visszatartom, azonban sokkal erősebb nálam, így muszáj engednem - lesz, ami lesz. Amikor már reménytelennek találom a helyzetet, a gumiruhás alak hirtelen ellép tőlem és röhögni kezd. Csodálkozva és az adrenalintól felpezsdülve nézem vagy két másodpercig, amikor hirtelen felismerem a hangot.

- Te hülye barom! - lököm meg Tate-et a vállánál, mire kissé hátrébb lép, még mindig kacagva. Ameddig a maszkot próbálja levenni, addig hátravetett fejjel kifújom a levegőt. Még ha kissé hülyén is érzem magam az átverése miatt, örülök, hogy csak ő volt, és nem valami pszichopata.
- Megijesztettelek - mondja diadalmasan. Ezt nem hagyhatom annyiban, így reflexből visszaszólok:
- Csak szeretnéd. Amúgy meg, honnan szerezted ezt a gumiruhát? Azt hittem, hogy apu kidobta - nézek végig rajta. A ruha hozzátapad a testéhez, és igazán szexin áll rajta, azonban ha azt nézzük, hogy előtte homoszexuális férfiak parádéztak benne, akkor eléggé undorító, de ezt elég nehezen lehet figyelembe venni, ha egy olyan fiún áll, mint Tate.
Kisimítja a haját a szeméből. A rakoncátlan, szőke tincsek a füle mögé kerülnek. Hihetetlenül közel állunk egymáshoz - érzem a szuszogását, amint a nyakamat csiklandozza. Kellemes illata van - olyan, amitől úgy érzem, hogy biztonságban vagyok. Furcsa, meleg érzés járja át a testemet, úgy érzem, hogy teljesen fel vagyok töltődve, ritkán érzek így, szinte soha. Szinte.
- Aki lel, az nyer - suttogja.
- Én ezt a mondást máshogy ismerem - nevetek fel halkan.
- Mindegy - súgja, majd közeledni kezd felém, és mielőtt eltolhatnám magamtól, már rátapasztja a száját az enyémre. A meglepődöttségtől kissé hátravágom a fejem, azonban azt veszem észre, hogy igazából visszacsókolom. Az ajkai kissé hidegek, de ez mégsem zavar. A lényeg, hogy kívánom őt - és most végre itt van. Álmomban sem gondoltam volna, hogy az este így fog alakulni, hogy ilyen lépést tesz  köztünk, de nem bánom, sőt, még tetszik is. Még sosem volt olyan fiú, akivel ennyire jóban voltam, igazából még lánybarátnőm is eddig kettő akadt még általános iskolában, azóta nem tudtam beilleszkedni a gimnáziumokba, amikbe jártam, különösen úgy nem, hogy most megint elköltöztünk. Mire észbekapok, ajkai már elválnak az enyémtől, azonban nem távolodik el tőlem. Azt kell levonnom ebből az egészből, hogy hihetetlenül jól csókol, különösen első alkalomként meglepetés, ugyanis ezek általában mindenkinél a "hihetetlenül ciki és rossz" kategóriába tartoznak, de hát úgy látszik, hogy Tate érti a dolgát. Vajon hány barátnője volt már?
Az előbbi közelségbe áll vissza, és rám mosolyog. Legszívesebben odahajolnék hozzá, összeérinteném vele újra az ajkaimat az övével, de nem merem, valami visszatart. Attól félek, hogy visszautasít.
- Tényleg nem ijesztettelek meg? - kérdezi.
- Már mondtam, hogy nem - hazudom.
- Biztos vagyok benne, hogy sikerülhet - mosolyog rám. Megigézve nézek a szemeibe, és még mindig a csók hatása alatt vagyok, mire ő ellép tőlem, és röhögve a pince egyik mellékútja felé mutat:
- Ha nem gond, most levenném ezt a szart magamról - mondja, majd eltűnik a sötétségben. Nevetve leülök a lépcsőre,  és türelmetlenül várom, hogy visszajöjjön.



Öt perc múlva már meg is érkezik, és leül mellém a lépcsőre. Hirtelen elfog a pánik, és nem tudom, hogy mit kezdjek magammal, így idegesen morzsolgatni kezdem a tenyerem. Vajon mit változtatott ez a csók? Tulajdonképpen járunk? Nem értek az ilyen dolgokhoz, kapásból fel tudnám sorolni Amerika összes államát, de fiúügyekben amatőr vagyok. Észreveszi a tehetetlenségemet, így gyengéden megfogja a kezemet, és egy olyan aranyos pillantást vet rám, ami inkább fokozza az izgatottságomat, minthogy lehűtené. Megpróbálom magamra varázsolni a legőszintébb mosolyomat.
- Te most össze akarod zúzni a kezeidet, vagy mi van? - nevet rám.
Kuncogva megvonom a vállam. Egy ideig csendben ücsörgünk egymás mellett, amikor már kissé kínossá válik, hogy egy hang nélkül üldögélünk, így véget vetek a csendnek, és megszólalok:
- A szüleim el akarják adni a házat - sóhajtok. Tate meglepődött és egyben szomorú pillantást is vet felém. Nyugtalanul fészkelődöm a helyemen.
- Miért? - kérdezi csodálkozva. Még mindig kézenfogva ülünk a kissé hideg lépcsőfokon, azonban amint ez eszembe jut, átmelegedik a szívem, és ilyenkor még a legnagyobb fagy sem tudja lehűteni az embert, ha azzal van, akit kedvel.
- Anya kissé le van sokkolva amiatt, ami itt történt velünk, ezért el akar menni minél messzebb - magyarázom. Bólogatni kezd, majd a szemembe néz:
- Na és te?
- Hát... - kissé vonakodva válaszolok - Egy pár napig még én is féltem. Különösen este, azonban hamar túlteszem magam a dolgokon, a szüleimmel ellentétben.
- Nem úgy értem - mosolyog. - Te el szeretnél menni?
Kétkedve nézek magam elé, és megpróbálom eldönteni magamban, hogy valójában hogyan is érzek ezzel kapcsolatban, de gondolatmenetem nem tarthat túl sokáig, ugyanis Tate érdeklődve várja a válaszomat. Még egy kis ideig húzom az időt, majd kibököm:
- Nem akarok elmenni.
- Megértem - szorítja meg a kezemet együttérzően. - Megszoktad itt.
- Lenne hozzád egy kérdésem - szedem össze minden bátorságomat. Érdeklődve néz rám, mire folytatom:
- Mit tettél azokkal, akik betörtek a házunkba?
Hirtelen kínos csend keletkezik körülöttünk, és Tate-en van a sor, hogy feszengve érezze magát. Feláll, elengedve a kezemet, azonnal megbánom a kérdésemet.
- Nem tettem semmit sem. Valaki segített - feleli csendesen. Kétkedő pillantást vetek rá, de abban a pillanatban hangok hallatszódnak a földszintről, így Tate gyorsan kisiet az egyik kijáraton. Egyedül maradok a lépcsőfokon ülve, nemsokára pedig anya tipeg le mellém.
- Violet, mit csinálsz itt? - kérdezi csodálkozva. - Azt hittük, hogy megint Addy tört be!
Addy a szomszédasszony, Constance lánya. Amióta csak ideköltöztünk, folyton belopózik a lakásunkba, és egyszer anya és apa rajtakapták, ahogyan este tizenkettőkor a pincékben egymagában labdázik és beszélget. A szüleim már beszéltek Addy anyjával, de semmit sem hat. Én még sosem láttam élőben, azonban szerintem anya és apa leírásából azonnal felismerném: alacsony, a haja hosszú és sötétbarna, kissé teltebb alkatú.
- Nem bírtam aludni, ezért lejöttem - magyarázkodom kissé bénán. Anya gyanúsan méreget, majd felhív.
- Gyere, legalább legyél fent a szobádban.
Követem őt fel a lépcsőre, de óvatosan visszanézek, azonban Tate nincs ott.
Elment.




- Violet! - hallom apa hangját, ahogyan hív a földszintről. Duzzogva leteszem a könyvet, amit olvasok, a Dorian Grey Arcképét. A hátuljára fordítom, azonban nem csukom be, csak óvatosan az ágyra helyezem, így jelezve, hogy melyik oldalnál tartottam. Lebaktatok a lépcsőn, majd bemegyek az ebédlőbe, ahol anya és apa ülnek az asztalnál rám várva. Gyanakodva ülök le velük szembe, de egyikük sem szól egy szót sem, így én töröm meg a csendet:
- Mi folyik itt?
- Eladjuk a házat - szólal meg apa kissé rekedtes hangon. Bólintva jelzem, hogy ezt már a múltkori bejelentésüknél megértettem.
- Szeretnénk veled is beszélgetni erről - magyarázza anya. Közömbös tekintettel figyelem őket.
- És ez a kis csevegés fog változtatni azon, hogy költözünk? - kérdezem.
- Violet... - apa kedvesen simítja meg a karomat. - Ezt már eldöntöttük. Szeretnénk, ha te is megbékélnél ezzel.
Hitetlenül megrázom a fejem, majd felállok az asztaltól:
- Most jön az a rész, amikor előveszitek a 95 pontból álló vitairatot, amiért el kell mennünk a házból? - kérdezem ironikusan, bevetve a történelemórán tanultakat. Imádok filozofálni, egyszerűen a véremben van.
- Látom megtanultad a történelmet - bólogat anya is szarkasztikusan. Tehát tőle örököltem ezt.
- Luther Márton inspiráló volt. Fellázadt akkor, amikor senki nem mert szólni. Talán nekem is kéne csinálni egy vitairatot. Az ellen, hogy elköltözünk.
- Violet! - szól rám édesanyám, de én mit sem törődve ezzel felmegyek a szobámba, és gondosan bezárom az ajtót, majd kinyitom az éjjeliszekrényem, és kiveszem belőle a kis üvegecskét, amiben a piluláimat tartom, és azonnal beveszek belőle. A szüleim annyira önzők - kihagynak a döntésből, nem szólnak nekem egy szót sem arról, hogy mi folyik végbe, de szeretnék azt, hogy megbékéljek, ha csak úgy itt hagyunk mindent, és egy másik helyen újrakezdjük az egészet. Lefekszem az ágyamra, és átengedem magam az érzelmeimnek - sírni kezdek.



Megint a rémálmaim egyik helyszínén tartózkodom - az iskolában. Újra ugyanaz a jelenet folyik végbe - egyedül bandukolom az iskola folyosóján egy cigaretta társaságában. A tanulók kisebb csoportokban állnak és beszélgetnek, érkezésemre azonban megfordulnak és bámulni kezdenek. Úgy látszik, hogy megjegyezték az arcom a Leah-val való "cigarettaevés" óta. Zavartan lehajtom a fejem, utálok a figyelem központjában lenni. Továbbkullogok, amikor hirtelen ordibálást hallok a hátam mögött:
- Hé, Harmon!

És már csattan is egy pofon. Ijedtemben leejtem a földre a cigarettám, majd amikor rájövök, hogy a pofont nem más adta, mint Leah, hirtelen felindulásból nekiugrok és a falhoz nyomom. Tele vagyok indulatokkal, elég bajom van még rajta kívül is, így le akarom rendezni az ügyet. Sajnos azzal nem számoltam, hogy a barátnői is rám támadnak, így az asztalra borítanak, ahol minden tálcát és uzsonnát lelökök. A szendvicsek és a kólák mind a földre kerülnek. Ököllel ütni kezdi a hasam, azonban az adrenalintól a fájdalom nem ér el a testemig, ezért nem tehetek mást, minthogy megpróbálkozzak azzal, hogy visszaütöm, de triójuknak én ellenem sokkal nagyobb erejük van, így letaszítanak a földre. Közben a diákok körbeállnak minket, és szurkolni kezdenek meg tapsolni, kiszűröm a saját nevemet is a hangzavarból, pedig azt hittem, hogy nem ismer senki sem. Úgy látszik, hogy ezt Leah is észreveszi, ezért még dühösebb lesz és rám veti magát, megpróbálja az arcomat karmolászni, azonban a kezeimmel igyekszem védekezni. Lehet, hogy a karma nem jött el hozzám, ezért ő akar olyan sebeket ejteni rajtam, mint amilyenek neki voltak? Hirtelen megpillantom az elejtett cigarettám a földön, és gyorsan odanyúlok érte, majd megpróbálom addig visszatartani az ütéseket. Amint az ujjaim közé szerzem a csikket, megégetem vele Leah kézfejét. Ő ösztönösen arébb ugrik, majd fájlalni kezdi, addig pedig én gyorsan eliszkolok. Hátra sem merek nézni, de azt még látom, hogy két tanár siet felénk. A homlokomon lévő sebet próbálom megállítani a vérzéstől,  amit Leah karmolt ki. Idegesen lépek be a lánymosdó ajtaján, majd a táskámban keresek egy zsebkendőt, amikor kihull belőle egy apró cetli: "Esetleg ma éjjel tudnánk találkozni? Ígérem, ezúttal nem tűnök el nyomtalanul." Megdöbbenek a kis papír láttán, majd eszembe jut, hogy igazából dől a vér a fejemből, így lassan letörlöm a zsebkendőmmel, miközben halvány mosoly fut végig az arcomon.

4 megjegyzés:

  1. Jó reggelt!:)
    Legjobban a verekedős rész tetszett,mikor néztem a sorozatot,ott is röhögtem.
    Összességében tényleg igényesebb lett,mint az ezelőtti részek,ahogyan azt állítottad pár napja.Nekem nagyon tetszett,mint az összes többi rész,csak így tovább!:)
    B.xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm szépen a kommentedet, örülök, hogy szerinted is ez a legigényesebb rész. :)xx
      M.

      Törlés
  2. Drága Miranda!
    Egy apró megjegyzést szeretnék, mielőtt elkezdeném leírni a véleményem, ami a rész olvasása során fogalmazódott meg a fejemben. Egy kicsit zavar, hogy a szöveg nem sorkizárt, mert bár a design szép, ez elcsúnyítja az összhatást. Nem direkt kötök bele az apróságokba, csupán szoktam kritikákat írni és kivételesen most, hogy több időm volt olvasni és írni szemet szúrt ez az apróság. Nem kérem, hogy állítsd át, mert vannak olyan bloggerinák, akik így szeretik. Csak muszáj voltam leírni. :)
    Nos, rákanyarodva a részre: az a tapadós ruha. Alig várom, hogy legyen egy kis időm és el tudjam kezdeni a sorozatot, mert bár a gif megmutatta, amit kellett, ezt látnom kell nagyobban is. Olyan különös kapcsolata van a főszereplőknek. Mégis, egy részem irigykedve olvassa a közös jeleneteiket, épp ezért mosolyogva vettem tudomásul, hogy a következő alkalommal is találkoznak éjfélkor. Kíváncsi vagyok, vajon Tate megpróbálja-e ismét megijeszteni a lányt. Hogy mi lesz ezzel a költözéssel és hogy Violet vajon szembeszáll-e a sulis idiótákkal vagy végig tűrni fog. Izgatottan várom a folytatást!
    Kellemes hetet!
    Millio puszi xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm az észrevételt, azonnal javítom a hibát. :) Örülök, hogy érdekesnek találod a Violate párost, valamint annak is, hogy belekezdesz a sorozatba, bár lehet, hogy nem fog tetszeni, mert a blogom kissé más, és a történetszál sem ugyanúgy megy, de lehet, hogy ez nem is fog zavarni, és/vagy pont azért fog tetszeni. Mindenesetre kellemes szórakozást a sorozathoz. :)xx
      M.

      Törlés