2015. április 25., szombat

18. You like your girls insane

Sziasztok!
Megérkezett tehát a legújabb rész, igazából ma délelőtt gépeltem be 80%-át, ugyanis tegnap a másik kedvenc sorozatom bámultam, a Skins-t, és, khm, elszaladt egy picit az idő (mellesleg, aki szereti az AHS-t, annak a Skins is kötelező!). Tehát most meghoztam az új részt, amivel bár nem vagyok százszázalékosan megelégedve, de azért szerettem írni, és élveztem. Kicsit szomorkás is vagyok, ugyanis még csak 4 rész maradt a blogból, plusz az epilógus. Nagyon szépen köszönöm a 96 feliratkozót! ♥ Lájkoljátok a blog FB oldalát (katt), így mindig elsőként tudtok majd értesülni a bloggal kapcsolatos hírekről! Kellemes olvasást kívánok, és ne felejtsetek el nyomot hagyni a rész alatt. :)xx
M.

18. You like your girls insane.
"TOVÁBBLÉPSZ. TOVÁBBLÉPEK."

Törökülésben ülök az ágyamon, háttal nekidőlve a párnámnak. Tate mellettem fekszik a kezemet fogva. Csendben ücsörgünk egymás mellett, csak a lélegzetvételünk hallatszik, mindketten agyalunk. Én kettőnkről gondolkodom: ahogyan találkoztunk, amikor először megcsókolt, amennyi mindent átéltünk együtt. Hirtelen csöppent be az életembe, és bár nem vettem észre, mégis gyökerestül megváltoztatta. Hiszen már nem vagyok az a személy, aki eddig voltam. Más lettem. Máshogy látom a dolgokat. Megmentette az életem. Megmentette az édesanyám életét. Mindent megtett értem, amit tudott, és nem kért cserébe semmit sem. Azonban azt tudja -e vajon, hogy más emberekkel mit tett? Hogy tizenöt ember miatta vesztette el az életét? Amióta rájöttem arra, hogy amit álomnak hittem, az egész igaz volt, azóta egy alkalommal sem jutott eszembe felvilágosítani őt arról, hogy mit tett, vagy hogyan halt meg. Mégis hogyan mondhatnám el neki? Hogyan közölhetném vele, hogy élete utolsó perceiben egy szörnyeteg volt? Egy totális pszichopata? Vajon hány embert bántott még a tudtán kívül? Nem tehetem meg vele azt, hogy szembesítem az igazsággal, hiszen Tate könnyen megtörik, én pedig nem szeretném összetörve látni.
Elengedi a kezem majd könnyed, lassú mozdulattal mutatóujjával végigsimítja a csuklómon a vágásokat. Tekintetemmel tekintetét keresem, majd amikor találkozik, óvatosan rám mosolyog. Kezemmel végigsimítom a kezét. Érzem a teste melegét, ahogyan a vér szökik a pulzusában.
- Szeretlek - suttogja nekem. Halványan elmosolyodom, majd visszahelyezem a kezem az ölembe.
- Én is szeretlek - suttogom vissza. Idegesen dörzsölöm a tenyeremet.
- Valami baj van? - kérdezi aggódóan. Kelletlenül megvonom a vállam, és megosztom vele azt, ami legbelül motoszkál a gondolataimban, és amit megpróbálok elfojtani magamban:
- Anyu teljesen kiakadt a mai esemény óta. Amikor meglátta Fionát és a másik fazont... Teljesen kivehettem a rémületet a szemében, egyszerűen idegileg kivan. Most is lent ordibál apuval - fülelek.
- Azt hittem, hogy apukád kiköltözött a házból - csodálkozik Tate.
- Ma visszajött, a dolgozószobájában alszik. Nem gondolja jó ötletnek, hogy anyut és az egy szem kicsi lányát egyedül hagyja - ironizálok a saját számlámra.
- Csak gondoskodni szeretne rólatok. Amúgy meg, a szellemek nem fognak titeket bántani, csak meg akartak ijeszteni. Mást már nem nagyon tehetnek - nyugtat.
- Bárcsak elmondhatnám ezt a szüleimnek - sóhajtozok.
- Bárcsak kevesebb elhamarkodott döntést vetnénk végbe - néz mélyen a szemembe. Elszégyellem magam, mert ezt az egészet magamnak okoztam. Nem is gondolkodtam a következményekről, amikor lenyeltem azt a rengeteg tablettát, így most szembe kell néznem ezzel az egésszel.
- Nem akartam meghalni - suttogom erőtlenül. - Csak minél előbb el akartam felejteni az egészet - rázom meg a fejemet. Tate összeráncolt szemöldökkel néz rám:
- Mit akartál elfelejteni?
Elszóltam magam. Nem mondhatom meg neki az igazat, amit a halála előtt művelt. Improvizálnom kell.
- Mindent - vonom meg a vállam hanyagul, így próbálva terelni a témát. Hat is, Tate nem erőlteti tovább. Egy ideig szótlanul elvagyunk egymást mellett, majd hirtelen egy ismerős hangot vélek hallani a lépcső felől:
- Violet!
Apa hangja az, ahogyan hív le a szobámból.
- Azonnal jövök! - kiabálom vissza, majd gyorsan kitakarózom és felállok, Tate-et egyedül hagyva a szobámban.



Apát a dolgozószobájában találom meg, anya sehol. Bizonytalanul lépkedek felé, majd helyet foglalok a vele szembe lévő fotelben, ahol általában a páciensei szoktak ülni. Egy ideig némán ülünk a gondolatainkba meredve, amikor kissé kínosan kezdem érezni magam:
-  Hol van anya? - kérdezem. Apa fáradt tekintetet vet rám:
- Bevett egy aszpirint és lefeküdt aludni - vázolja fel a helyzetet. - Violet, ki kell juttatnunk őt a házból.
- Ezt meg hogy érted? - kérdezem gyanakodva. Mindig, ha a ház elhagyásáról van szó, ideges leszek, és a kezem izzadni kezd. Nem akarok bele se gondolni, főleg nem most.
- Úgy, hogy anyukád kezd teljesen megőrülni - mondja kertelés nélkül. Szemeim kissé tágra nyílnak, döbbent arckifejezéssel meredek apura.
- Úgy érted, egy elmegyógyintézetbe küldöd? - rázom meg a fejem hitetlenül.
- Azért én nem úgy hívnám... - mentegetőzik apa.
- Anya nem őrült! - veszem védelembe rögtön édesanyámat.
- Violet, édesanyád azt hiszi, hogy azok az emberek, akik megakartak ölni titeket, itt voltak tegnap este! A rendőrség azonban semmi nyomot nem vélt felfedezni, ráadásul tegnap, amikor megérkeztem és megpróbáltam lenyugtatni, majdnem rám támadt! - fakad ki apa. Megértem a reakcióját, hiszen pszichiáter, azonban akkor sem engedhetem meg, hogy anyát bolondházba vigye. Ki kell jutnia innen, de valahová máshová... Azonban sehol sem lehet elég nagy biztonságban. Megrázom a fejem, és teljesen kiakadok:
- Azt hiszed, hogy anya őrült? Arra nem gondoltál, hogy miattad lett ilyen? Egy csaló vagy! Nemcsak elhanyagolod a feleséged a babája elvesztése után, hanem még megcsalod valami huszonéves csitrivel! Amennyire furcsa és szánalmas vagy, még csodálkozom, hogy én nem kerültem sorba - hadarom el egy szusz alatt. Lehet, hogy neveletlen vagyok, de ezeket a szavakat már elég régóta magamban tartogatom, és végre összeszedtem az erőm és ki is mondtam őket. Nem állok meg itt, pedig lehet, hogy azt kéne tennem. - Arra nem gondoltál, hogy mi lesz a családunkkal azután? Miattad vagyunk ilyen helyzetben! Te vagy az oka annak, hogy anyának már felkelni is nehéz! Nem bír a szemedbe se nézni, és őszintén mondva, már magam se tudom, hogy miként fogom kibírni az elkövetkező akárhány évet is veled.
- Violet... - egy pillanatra azt hiszem, hogy apa kiakad és leordít, de csak hideg, fagyos tekintettel, és suttogva kérdez:
- Te láttál valakit az autótokban azon az estén?
Sakkba kerültem. Nem mondhatom el neki az igazat, de hazudni sem szeretnék. Gyorsan ki kell találnom valamit. Felvázolok minden pozitívumot és negatívumot a választott feleletemmel kapcsolatban, azonban a pro- és kontra-listáim sosem valami bizalomgerjesztőek, így maradok az eredeti tervemnél, amit még Tate-tel kieszeltünk az este után, de reménykedtünk, hogy sosem kell majd alkalmaznom. Ha az embernek két választási lehetősége van, akkor csakis a kevésbé rosszat válassztja, így nekem is ezt kell tennem. Anya érdekében, és igazából az egész családomért. Ki kell juttatnom anyát a házból.
- Azt mondtam a rendőrségnek, amit anya parancsolt nekem, hogy láttam őket... - elcsuklik a hangom. - De az igazság az, hogy én nem láttam senkit sem - rázom meg a fejem. A sírós hangom eléggé meggyőzőnek tűnhet, a könnyeim pedig záporozni kezdenek, így csak felállok és kisietek a szobából, apa pedig döbbenten figyeli a kiismerhetetlen viselkedésemet.



A fürdőszobában vagyok, alig látok a sötétben, de azért a pengémnek az élét még a halvány fényben is felismerem. Egy határozott csíkot húzok a csuklóm belső részén. A fájdalom elönti a testemet, azonban mintha ez most másfajta lenne, ami szétmar belülről.
- Hagyd abba! - lép hozzám hirtelen Tate. Megijedek, és egy kicsit félre is ugrok, Tate pedig kezeibe veszik a csuklómat, majd a szájához emeli, és lenyalja nyelvével a véremet.
- Ez undorító - kuncogok, ő azonban nincs vidám kedvében, sőt, dühösnek tűnik, ezért elnyelem a kacajomat.
- Miért teszed ezt magaddal? - förmed rám, akár egy apa, aki a neveletlen kislányát dorgálja. Lesütöm a szememet, és szégyenkezve állok előtte.
- Ígérd meg, hogy többé soha nem teszel ilyet. Nem kell feleslegesen fájdalmat okoznod magadnak. Egy ideig hezitálok, majd igazán dühös leszek, ugyanis ostoba vagyok. Azt hittem, hogy ez majd megold mindent? Vagy csak szokásból tettem? Ha már halott vagyok, mit számít ez az egész?
- Megígérem - nézek rá bizalmasan, majd bólogatva megerősítem mondanivalómat.
- Nagyon sajnálom, ami történik a családoddal - vált stílust, majd felém lép és szorosan átölel.  El is felejtettem, hogy természetesen hallotta, amit apuval beszéltünk, hiszen talán végig ott volt, csak nem jelent meg apu előtt. Átkarolom a nyakát, fejemet a vállába fúrom, és megtörök. Zokogva és zihálva kapkodom a levegőt, miközben végig leperegnek előttem életem eddigi percei. Voltam -e valaha igazán, őszintén boldog? Annyira önfeledten, hogy eszembe sem jutottak a gondjaim, bajaim? Nem, azt hiszem, hogy nem. Az egész életemet búbánatosan éltem le, az én mániákus depressziómban. Sosem gondoltam arra, hogy vajon mi lesz a halál után, addig a pontig még sosem értem el. És lám, most itt ragadtam ebben a házban, a szüleimmel, akiknek fogalmuk sincs róla, hogy már a túloldaliakkal vagyok. Ilyenkor gondolok arra, hogy bárcsak eltűnnék a világból, bárcsak mindent elfelejtenék, amiről nem akarok tudni. Azonban a világ nem pontosan így működik, így akarva-akaratlanul is sodródnunk kell vele. Ez miatt kellett minden erőm összeszednem, hogy most ne bőgjem el magam, amikor apa éppen elszállítani készüli anyát itthonról.
- Sajnálom, apu - suttogom erőtlenül. Apa szótlanul felém lép, majd homlokon puszil. Mindig is szerettem volna egy ilyen meghitt apa-lánya pillanatot, így igyekszem kihasználni, amikor végre úgy érzem, hogy édesapám tényleg szeret és az életét adná értem. Tudom, hogy mi mindenen mentek keresztül anyával, és én is csak akadályoztam a boldogságukat. Ráébredek, hogy mindvégig szörnyű ember voltam. Azokat bántottam meg, akiket a legjobban kellett volna szeretnem, és ahelyett, hogy segítettem volna nekik felkelni a szarból, a negatívumommal csak jobban eltapostam őket. Apa becsukja maga mögött az ajtót, én pedig hallom, ahogyan az autó motorja feldübörög,  azt jelezve, hogy elindultak. Hirtelen Tate jelenik meg mellettem, és átölel.
- Minden rendben lesz - suttogja, majd biztató mosolyt vet rám, de nem tudok visszamosolyogni. Ezúttal nem. Szótlanul állunk egymás mellett, én pedig a vállára hajtom a fejem.
Legalább ő itt van mellettem!

6 megjegyzés:

  1. Nagyon, nagyon jó lett, mint mindig! Imádom a stílusodat, a legjobb blog amit valaha olvastam! Várom a folytatást!❤❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nagyon szépen köszönöm a kedves szavaidat, örülök, hogy ennyire tetszik! :)xx💜
      M.

      Törlés
  2. Szia! Körülbelül egy hónapja akadtam rá eme csodálatos blogra, mikor még fogalmam sem volt, mi az az ahs. Teljesen elvarázsoltàl, mind a sztorival, mind az írási stílusoddal. "Faltam" a részeket, kèt nap alatt el is olvastam az összeset amit eddig publikáltál, ès egyszerűen imàdtam! Nagy rajongója lettem a blogodnak, mindig izgatottan vàrom a következő rèszt. Utàna olvasgattam a blogod hatására, az ahs-nek, aminek igazából csak az első évadàt olvasgattam el rèszletesebben. Köszönöm, hogy megismertetted velem Violet-et és Tate-t, mert imàdom őket, a szerelmüket, csak az alapsztoriban nem tetszik, hogy a végén Violet nem bocsàjt meg Tate-nek, az."anyucis" dolog miatt. Remènykedem benne, hogy kicsit úgy alakítod majd a blogot, hogy a vège happy end legyen, de eddig is tökèletesen követted a filmet, kisebb átalakítàsokkal, tehàt gondolom felesleges reménykedem :D szöval a felesleges rinyáláson kívül szerettem volna megköszönni Neked ezt az egészet, gyönyörűen írsz, és annyira megkedveltetted velem az ahs ezen évadàt, hogy ott tartok, azèrt nem merem elkezdeni nézni a sorozatot (igen még egy részt sem láttam, a rajongásom a te blogod váltotta ki), mert félek, hogy csalódàst okoz, és rosszabb lesz, mint amit Te itt adtál nekem (meg a neten össze vissza informàlódtam magamnak). Félek, hogy megtörik a varázs, mit javasolsz, üljek neki a sorozatnak, vagy "elolvasod a könyvet utána szarabb a film" feelingem lesz? Egyébként nagyon tetszik ez a rèsz is, alig várom a szombatot, hogy jöjjön a következő. Köszönöm! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Úristen, nagyon szépen köszönöm a kedves szavaidat, tényleg nagyon meghatottál, és annyira örülök, hogy tetszik a blog! A blog vége teljesen más lesz, mint a sorozaté, nem kell aggódni. Valamint mindenképpen kezdj bele a sorozatba, mert az sokkal jobb, mint a blogom, és a színészet tökéletes! :)xx
      M.

      Törlés
  3. Drága Miranda!
    Már csak ilyen kevés rész van hátra? :O Hűha, most sikerült ledöbbentened annyira, hogy elfelejtsem,mit is szerettem volna írni ide, a rész alá. Egy valami azonban biztos: kíváncsi vagyok, Tate hogyan fog reagálni, amikor megtudja, mit tett? Van rá esély, hogy újra bekattan? Na és ami Violet családjával történik.. ez az első történet, ahol senkit sem irigylek, mert igazából senkinek a helyében sem érezném jól magam.. ennek ellenére imádom az egészet!!
    Kellemes hetet!
    Millio puszi Xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Hát igen, elég kevés maradt még, és igazából kicsit el vagyok szontyolodva, mert igazán a szívemhez nőtt ez a blog. Örülök, hogy tetszett a rész! :)xx
      M.

      Törlés